Hivatalos teaser képeken a Samsung új csúcskészülékei

0

Már olyannyira közel van a Samsung új zászlóshajóinak bemutatója, hogy nem csak kiszivárgott fotókon bukkannak fel a készülékek, hanem a gyártó által kiadott hivatalos kedvcsináló képeken is. Ezek persze nem mutatnak túlzott sokat, de ami látszik, az mindenképpen gyönyörű!

Az első képen három készülék is szerepel. A középső kétségtelenül a Galaxy Note 5, hiszen kilóg belőle a megújult S Pen, felül pedig minden bizonnyal a Galaxy S6 edge+ látható, valószínűleg háttal felfelé, hiszen a kijelző nagyobb mértékben lesz meghajlítva. Legalul egy eddig ismeretlen készülék van, ami feltehetően egy tablet lesz, de többet egyelőre nem tudunk róla. Mindhárom újdonság rendkívül karcsúnak ígérkezik, és biztosra vehető a fém keret is.

Note-5-Galaxy-S6-edge

A második fotón már csak a Note 5 szerepel, és itt még jobban látszik, hogy mennyire vékony lesz a mobil. Meg persze az is, hogy a dizájn az S6-ra hajaz.

Taiwan-Mobiles-teaser-note-5

A Samsung augusztus 13-án tartja a Galaxy Unpacked 2015 névre keresztelt bemutatót, amit akár élőben is követhettek majd itt a Napidroidon!

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid