Ilyen lesz a hamarosan érkező az Asus Zenfone 5

1

Tavaly szeptemberben az Asus képviselete azt nyilatkozta, hogy valamikor 2018 első negyedévében érkezik a Zenfone telefonok következő generációja. Immáron van egy hivatalos dátum is a birtokukban, a vállalat az MWC kiállításon tart egy rendezvényt, ahol bemutatják az újdonságot, illetve újdonságokat.

A tajvani vállalat eseményére február 27-én kerül sor, így kvázi az új telefonok alig öt hónappal az elődök piacra kerülése után meg is érkeznek. Tavaly augusztusban amúgy hat készüléket mutattak be az Asus munkatársai, majd szeptemberben lelepleztek még néhányat.

Bizonyos pletykák szerint az idei bemutatón legalább három mobillal fognak minket megörvendeztetni, ezek a Zenfone 5, Zenfone 5 Lite, valamint a Zenfone 5 Max lehetnek. Az utóbbi már hagyományosan egy méretes akkumulátorral ellátott szerkezet takar. A rendezvény alkalmából készült poszter értelmében a telefonok burkolata alatt Snapdragon lapkakészletek fognak dolgozni.

Az alap Zenfone 5 állítólag úgy néz majd ki, mint az alábbi ábrán. Jól látszik a 18:9-es képarány, amelyet a többi variáns is megkaphat.

A bemutató február 27-én este 19:30 kor kezdődik közép-európai idő szerint, és olyan illusztris személyek tartják majd, mint Jerry Chen, a vállalat vezérigazgatója, de ott lesz Brian Chang a mobilos ágazat üzleti divíziójának feje, valamint Marcel Campos, aki a nemzetközi marketingért felel.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid