Huawei Mate 10 – 10 nm-es processzorral és megújult kijelzővel jöhet

3

Már javában készül a Huawei következő csúcskészüléke, a Mate 10, ami szokás szerint az év második felében mutatkozhat be. Most érkezett pár friss infó a mobilról, amelyek alapján érdemes lesz rá várni.

Az egyik fontos részlet, amelyről már többször is olvashattunk, hogy a Mate 10-et az új Kirin 970 processzor fogja hajtani, ami 10 nm-es gyártástechnológiával készül, azaz nem csak erősebb, de energiatakarékosabb is lesz a korábbi megoldásoknál. A nemrég bemutatott Cortex-A75 magokat valószínűleg még nem látjuk viszont a chipsetben, egyelőre maradnak a Kirin 960-ban is használt Cortex-A73-as egységek, de azért így is lesz bőven előrelépés. A Mali-G71MP8 grafikus chipet például Mali-G71MP12-re cserélheti a Huawei, azaz 8 mag helyett 12 dolgozik majd a GPU-ban.

Koncepció

A Mate 10 már megfelelhet majd a legújabb kijelzővel kapcsolatos trendeknek, így a 6 colos panel 18:9-es képaránnyal és nagyon minimális kerettel bírhat. Emellett szó esett még duál hátlapi kameráról, íriszszkennerről, illetve fejlett AR (kiterjesztett valóság) támogatásról.

Az újdonság októberben kerülhet bemutatásra, és minden bizonnyal még az ünnepek előtt kapható lesz.

via PhonaArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid