A Huawei is összehajtható mobilon dolgozik

0

Legalábbis erre utalnak a tervek, melyeket még tavaly nyújtottak be, de csak most szivárogtak ki, és egy kettéhajtható kijelzős mobilt ábrázolnak.

Úgy látszik a telefonos fényképezés fejlesztése mellett a kijelzőket sem hanyagolja a kínai gyártó. Olyan tervrajzok kerültek most ki, amiken a telefon könyvszerűen kettéhajtható, és hatalmas flexibilis kijelző kerülne bele.

Magát a rajzokat még a tavalyi évben, szeptember 19-én adták be a WIPO-hoz. A most közzétett ábrák alapján a hajlítási mechanizmus a Microsoft Surface Book-hoz hasonlónak tűnik.

Ezek alapján egy kijelzőről beszélhetünk, ami kinyitás esetén elég nagy méretet eredményezhet. A terveken az is jól látszik, hogy néz majd ki ez összehajtott formában. Mindez persze egyelőre csak egy elképzelés a gyártó részéről, egyelőre nem tudni, hogy hogy állnak a fejlesztéssel, és hogy egyáltalán megvalósul-e valamikor.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid