Így nézhet ki a Samsung Galaxy S9

3

Egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni a Galaxy S9 modellekről, hiszen még van pár hónap a bemutatóig, de most kiszivárgott két érdekes ábra, amelyek állítólag a valódi dizájn alapján készültek.

Az alábbi sematikus rajzok szerint tovább vékonyodik a káva, alul pedig szinte teljesen el is tűnik. Állítólag még mindig kísérletezik a Samsung a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, de nem biztos, hogy sikerül megvalósítani ezt, sokkal valószínűbb, hogy marad a hátlapon a szenzor, és majd csak a Galaxy Note 9-ben debütál a technológia.

Egy másik forrás szerint sokat fog változni a hátlap, ami nem is meglepő, hiszen duál kamerára számítunk, és minden bizonnyal javítanak az ujjlenyomat-olvasó elhelyezésén, ami ezúttal középre kerülhet, a kamerák alá.

Ami viszont rossz hír, hogy állítólag a Samsung is beáll a sorba, és eltünteti a jack csatlakozót.

Mindez persze egyelőre csak pletyka, azaz érdemes fenntartással kezelni a híreket. A bemutató valamikor március környékén várható, tehát van még pár hónapunk, mire hivatalos infók lesznek.

via PhoneArenaGizchina, Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid