Érdekes szoftveres újításokkal jön az LG V30

1

Alig telt el egy kis idő azóta, hogy az LG felfedett néhányat a közeledő V30 hardveres tudásából, a vállalat úgy látta jónak, ha némi rálátást biztosít a készülék szoftverére is. A telefonon a dél-koreai gyártó által fejlesztett UX 6.0+ felhasználói felület fog futni, ami számos újdonsággal kecsegtet.

Biztosan nem kevés felhasználóban lesz hiányérzet amiatt, hogy a széria korábbi tagjaival ellentétben ezúttal elmarad a másodlagos megjelenítő. Ezt a hiányt igyekszik pótolni az egyik új szoftveres funkció, ami Floating Bar névre fog hallgatni, ez magyarul kb annyit tesz: lebegő sáv. A félig áttetsző sáv a gyakran használt funkciók elérésére fog szolgálni, ha pedig nincs rá szükség, le lehet húzni a kijelzőről, pont ahogyan az alábbi képen látható.

Lesz Always On Display funkció, ami az óra mutatása mellett megjelenítheti a zenelejátszót, a gyorseszközöket, vagy akár bármilyen személyes fényképet. A készülék arcfelismerő rendszerével képesek leszünk akkor is feloldani a telefon kijelzőjét, ha az éppen le van kapcsolva. Hangfelismerés is lesz, ami egyszerre figyeli a tulajdonos hangját, valamint az általa előre beállított jelszót a megjelenítő feloldásakor. A panel egyébként valószínűleg Super AMOLED technológiát használ majd, azaz nem fog sokat fogyasztani az állandóan aktív képernyő.

Lesz továbbfejlesztett “haptic feedback” is, azaz a telefon rezgéssel jelez majd vissza a különféle érintéseknél, sőt, ezek akár a csengőhanghoz is illeszkedhetnek – állítja a gyártó.

forrás: LG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid