Itt a 10 legnagyobb mobilgyártó friss toplistája

0

Nemrég készült egy friss toplista, ami a legutóbbi negyedév adatai alapján rangsorolja a legnagyobb okostelefon-gyártókat. A lista eleje nem annyira meglepő, de azért akadnak rajta bőven érdekességek.

A becslések szerint 2015 első negyedévében a Samsung 82.2 millió okostelefont adott el, amivel közel a piac negyedét (24.3%) uralja, és így egyértelműen vezeti a listát. Az Apple 2014 végére nagyon megerősödött, rengeteg iPhone 6-ot adtak el, és ezzel be is érték a Samsungot, mostanra azonban kicsit elfogyott a lendület, és 61.6 millió értékesített készülékkel 17.9%-ra csökkent az almás cég részesedése. Ez persze még így is egy nagyon szép eredmény.

top-10-legnagyobb-mobilgyarto

A harmadik helyen a Lenovo áll. Az ő eredményüket az általuk felvásárolt Motorolával összevonva számolták, és így 5.5%-os részesedést értek el. A Huawei nem sokkal lemaradva (5.1%) a negyedik helyen áll, az LG pedig az ötödik lett 4.5%-kal. A Xiaomi ennél csak minimálisan teljesített gyengébben (4.4%), tehát a közeljövőben komoly csata várható a TOP5-be való bekerülésért.

A TOP10-es lista további  helyezettjei között vannak ismert, és kevésbé ismert nevek is, ám mindenképpen említést érdemel a Vivo, ami egy teljesen új szereplő a mobilgyártók élvonalában.

Elsőre talán fel sem tűnik, de a TOP10 gyártó közül 9 ázsiai székhelyű, és ebből 7 kínai. Egyedül az Apple kivétel, ami ugyebár amerikai.

Fontos megemlíteni még, hogy több nagy kutatócég is rendszeresen monitorozza a mobilgyártók teljesítményét, ami alapján toplistát készítenek. A most bemutatott lista csak egy ezekből, és mivel az adatok egy része becsült érték, így lehetnek eltérések más kutatók eredményeihez képest.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid