Itt az 5 legnagyobb mobilgyártó toplistája

0

Az Apple és a Samsung már régóta folytat gigászi küzdelmet a mobilpiac uralásáért, és bár az utóbbi pár évben a dél-koreai gyártó vezetett, 2014 végére az almás vállalat beérte őket az iPhone 6 modellek sikere révén. Azóta újabb negyedév telt el, nézzük, hogy hogyan is áll most a helyzet!

A TrendForce kutatócég friss jelentéséből kiderül, hogy melyik most az 5 legnagyobb mobilgyártó az első negyedév adatai alapján, ráadásul az előző időszak adatait is láthatjuk összehasonlításképpen. 2014 végére az Apple vészesen megközelítette a Samsungot (23.2% és 24.7%), mostanra azonban sokat erősödött a dél-koreai gyártó, egészen 27.8%-ig növelte a részesedését, miközben az cupertinói vállalat 20% alá csökkent.

okostelefon-piac

A Huawei és az LG tudott javítani a helyzetén, a harmadik és a negyedik helyre ugrottak, míg a Lenovo lecsúszott az ötödik helyre. Megvan tehát a top 5 gyártó, akik összesen a világpiac kétharmadát fedik le (67%).

Az sajnos nem derült ki, hogy mely vállalatok következnek a sorban, pedig érdekes lett volna látni, hogy hogyan áll például a Sony vagy a Xiaomi. A alábbi táblázat azonban még tartogat 1-2 érdekes információt.

okostelefon-piac-kina

Itt a kínai piac összetétele látható. 2015 elő negyedévében összesen 291.2 millió darab okostelefon fogyott világszerte, amiből 106.8 milliót az ázsiai országban vásároltak meg. Egy hatalmas piacról van tehát szó, ahol jelenleg a Huawei vezet, de nem sokkal marad le tőle a Lenovo és a Xiaomi.

TrendForce

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid