Itt a Honor új szupermobilja, a Magic

0

Egy ideje már lehet hallani a Honor Magic nevű készülékről, ám eddig csak sejtéseink voltak arról, hogy milyen is lesz az újdonság. Most viszont hivatalosan is bemutatásra került a mobil, nézzük mit kell tudni róla!

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Honor Magic egy koncepciótelefon, amit ugyan meg lehet majd vásárolni, de valószínűleg csak korlátozott darabszámban. A készüléket elől-hátul ívelt üveg borítja, és a képek alapján eléggé szappan formájúnak tűnik, de így legalább kényelmes lesz a fogása.

honor-magic-7

Az előlapra egy 5.09 colos, QHD felbontású, hajlított AMOLED panel került, ami az 577 ppi pixelsűrűségével tűéles megjelenítést biztosít. A meghajtásról a Honor 8-ban is megtalálható 8 magos Kirin 950 gondoskodik, aminél ugyan van már újabb processzora a Huawei-nek, de azért ez sem nevezhető gyengének. A 4 GB RAM-ra nem lehet panaszunk, és a 64 GB-os tárhely is jól hangzik.

honor-magic-1

A hátlapon egy 12 megapixeles dual kamerarendszer figyel f/2.2-es rekesznyílással, ez a gyártótól már megszokott megoldást használja, azaz egy színes és egy monokróm szenzort kapunk. Az előlapra pedig egy 8 megapixeles, f/2.0-s szelfikamera került.

honor-magic

A kijelző alatt egy Home gombot találunk, ami egyben az Áttekintés és a Vissza gombok szerepét is betölti. Megérinthetjük szimplán, duplán, hosszan, és simítani is lehet, ráadásul ebben van az ujjlenyomat-olvasó is.

A Honor Magic fő újítása azonban nem a hardverben van: egy sor olyan, mesterséges intelligencián alapuló technológia került a készülékbe, amelyek célja, hogy a felhasználók által generált adatokat feldolgozzák és megértsék.

honor-magic-6

Ezek közül az első a WiseScreen szenzor, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosa feloldja a készülék lezárt képernyőjét egyszerűen úgy, hogy felemeli a telefont és rápillant arra. Amikor pedig zsebre teszi, a Honor Magic automatikusan kikapcsolja a képernyőt, és ismét aktiválja a képernyőzárat.

A FaceCode intelligens arcfelismerő technológia ezzel egyidejűleg garantálja a teljes diszkréciót azzal, hogy az üzeneteket és az értesítéseket csak a tulajdonos számára teszi láthatóvá.

honor-magic-5

A Honor Magic Live rendszer „előre megérzi”, hogy a telefon tulajdonosát mi fogja érdekelni, és így izgalmasabbá teszi a mindennapokat a megfelelő újdonságok megjelenítésével. A készülék például elemzi a különböző üzenetküldő alkalmazásokon keresztül lefolytatott beszélgetéseket, és ha azt deríti ki, hogy a tulajdonosát érdeklik a mozifilmek, akkor értesítést jelenít meg a legújabb sikerfilmek bemutatásáról.

A Smart Display technológia emellett proaktívan összegyűjti és megjeleníti a praktikus információkat, amelyek segítik a készülék tulajdonosának életét. Így ha az taxit rendel, a Honor Magic leolvassa a rendszámot, és megjeleníti az adatot a képernyőn.

honor-magic-3

A szoftveres fejlesztések mellett az akkumulátor tekintetében is kapunk pár érdekes újítást. A telep 2900 mAh-s, és állítólag egy új, grafén alapú megoldásról van szó, ami extrém gyorstöltést is támogat: 10 perc alatt 40%-ra, 20 perc alatt 70%-ra, fél óra alatt pedig 90%-ra tölthető az aksi.

honor-magic-2

A Honor Magic nagyjából 160 ezer forintnak megfelelő áron lesz kapható Kínában, az előrendelés már meg is indult. Arról azonban még nincs információnk, hogy valaha megjelenik-e a mobil Európában.

forrás: Honor, via AndroidAuthority, GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid