Javul a HTC helyzete, de ez még mindig kevés

0

A tajvani HTC publikálta fiskális jelentéseit az idei év második negyedévére vonatkozóan. A számok emelkedést mutatnak ugyan, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy a gyártó kivergődjön a slamasztikából.

Nehéz élvezetesen tálalni egy száraz számokból álló jelentést, de azért mégis érdemes lesz átfutni ezt a pár sort, pláne ha akárcsak mi, kedveled a vállalatot és termékeit. Elsőnek fontos megjegyezni, hogy ezeket az adatokat nem auditálták, ami azt jelenti, hogy külső fél egyelőre nem elemezte ki őket. Az előző negyedévhez képest 27 százalékos növekedés figyelhető meg a bevételekben, ami elsősorban a HTC 10, valamint a Vive VR headset érdeme. A cég jövedelme a tárgyidőszak alatt 598.4 millió dollár volt, egy 11.4 százalékos bruttó árrés mellett.

htc-vive

Sajnos azonban működési nyereségről még mindig nem lehet beszélni, a vállalat 132.9 milliós üzemi veszteséget könyvelhet el magának. A károkon valamelyest enyhített, hogy a vállalat eladta taojüani földterületeit, amelyekért 32 millió dollárnak megfelelő összeget zsebelhettek be. A cég munkatársai azonban bizakodóak, és a már említett zászlóshajó mobiljuktól, valamint a VR rendszerüktől várják a számok javulását.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid