Jöhetnek a MediaTek processzoros Samsung mobilok

0

Már többször előkerült, és most újra megerősítést nyert a pletyka, mely szerint a Samsung a jövőben MediaTek lapkákat is felhasználhat.

Már márciusban is felmerült, hogy a Samsung és a MediaTek partnerségre léphet. Múlt héten a tajvani chipgyártó egyik vezetője újra felhozta a témát, pár napja pedig egy romániai bemutató alkalmával utalt arra a vállalat embere, hogy a Samsung a partnerük lehet a jövőben.

mediatek

Minden bizonnyal nem a csúcskategóriás MediaTek processzorokra pályázik a Samsung, hiszen nagyon jó saját megoldásaik vannak, amit időnként kiegészítenek a Qualcomm lapkáival. A középkategóriában és a belépőszinten viszont lenne helye a MediaTek egységeknek, hiszen ezek nem csak versenyképesek, de kifejezetten olcsók is.

A Samsung egyébként eddig sem ragaszkodott a “nevesebb” processzorokhoz, előszeretettel használják például a kínai Spreadtrum megoldásait a belépőszintű készülékeikben. Talán ezeket váltják majd a MediaTek chipsetjei.

Mindez azonban még nem hivatalos, a Samsung egyelőre nem szólalt meg a témában, és a MediaTek emberei is csak utalásokat tettek a partnerségre, azaz érdemes fenntartással kezelni a híreket.

via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid