Hivatalos: hajlítható mobillal készül a Huawei

0

A duál kamerák, a szinte kávamentes kijelzők és a jack csatlakozó elhagyása után a következő nagy okostelefonos trend a hajlíthatóság lehet, és a Huawei természetesen ebből sem szeretne kimaradni.

A Huawei vezetője, Richard Yu egy interjúban több érdekes dolgot is elárult. Az egyik, hogy már fejlesztik a kettéhajtható mobiljukat, ami akár a jövő év során bemutatkozhat. Addig is folyamatosan dolgoznak a flexibilis kijelzők és más hardverelemek tökéletesítésén.

A Huawei jelenleg a világ harmadik legnagyobb mobilgyártója, de a vezérigazgató elmondta, hogy határozott céljuk a Samsung és az Apple megelőzése.

“Határozottan le fogjuk hagyni őket. Ez a végzetünk. Talán nem vagyok szerény – de senki sem állíthat meg minket.” – mondta Richard Yu.

Ázsiában és Európában igen erős a kínai gyártó, de például az amerikai piacra még nem igazán törtek be, így hatalmas kiaknázatlan lehetőségek állnak még előttük.

via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid