Jönnek az öngyógyító kijelzők

2

A telefonok legsérülékenyebb része kétségtelenül a kijelző, és bizonyára sokak számára ismerős az érzés, amikor egy leejtés után pókhálósra törik. Nos, egy új fejlesztésnek köszönhetően hamarosan ez már nem jelent majd olyan nagy problémát.

A legtöbb gyártó Gorilla Glass védelmet használ, ami már az 5. generációnál tart, de még mindig nem nevezhető túlzottan hatékonynak. A karcokat valamilyen szinten állja, ami mindenképpen jó, de sajnos nagyon könnyen betörik, ha leesik a mobil. A Kaliforniai Egyetem és a Coloradói Egyetem kutatói azonban előrukkoltak egy új anyaggal, ami átlátszó, magától begyógyul, és vezeti az elektromosságot, azaz alkalmas lehet a kijelzők védelmére.

Az öngyógyulás ráadásul nem csak kisebb karcokra vonatkozik, akár kettétört állapotból is képes teljesen összeforrni kevesebb, mint 24 óra alatt. Az állaga kicsit gumiszerű, és olcsó, illetve könnyű előállítani.

Még hátra van néhány teszt, de a kutatás vezetője szerint nagyon jól állnak, és állítólag “nagyon hamar” felbukkanhat az új technológia az okostelefon-iparban.

Chao Wang azt is elárulta, hogy az ötletet Wolverine, azaz Rozsomák adta az X-Men képregényekből.

források: ScienceDaily, UniversityofCalifornia (Riverside) via NYPost, PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid