Jövőre visszatérhetnek a Nokia mobilok, mégpedig Androiddal

0

Amint az tudjátok, a Nokia, mint vállalat korántsem szűnt meg, mindössze a telefonos részlegétől kellett 2014-ben megválnia, mert azt felvásárolta a Microsoft. A megegyezés értelmében a finn telekommunikációs cég csupán 2016 harmadik negyedévétől adhatja újra a nevét mobiltelefonokhoz, ami a legfrissebb jelentések szerint nagyon is a szándékukban áll, mihelyt eljön az idő. 

A Re/code értesülései szerint a Nokia egy csendes visszatérést tervez a mobiltelefonok világába, ahol pár évvel ezelőtt még éllovasnak számítottak. A jövőben a finneknél elsőbbséget fognak élvezni az Android operációs rendszert futtató masinák, ami egyáltalán nem meglepő, ha eszünkbe jut a meglehetősen kapós táblagépük, az N1, illetve annak Z Launcher nevű felhasználói felülete. Akárcsak az említett tablet esetében, a gyártási és marketing folyamatokat egy külön cég felügyelheti, a Nokia pedig csak a készülékek megtervezését végzi majd.

A finn vállalat háza táján egyébként most is zajlanak az események, hiszen a napokban vásárolták fel a hálózatépítéssel foglalkozó Alcatel-Lucent-et, illetve állítólag el tervezik adni népszerű térképszolgáltatásukat, a HERE-t.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid