Készül a jövő Androidos okosautója!

0

A Knight Rider egyelőre még mindig inkább fikció, mint valóság, de azért a technológia lassan közelít az intelligens autók megvalósításának irányába. Ugyan az infotainment rendszerektől még nem feltétlenül lesz egy beszélő önjáró csoda az autónkból, de ezek a szórakoztatási, és egyben információközlő céllal megalkotott fedélzeti rendszerek egyre népszerűbbek, és a sokoldalú felhasználási módjuk is vitathatatlan. A segítségükkel a multimédia, az internet, a fejlett navigáció, sőt még a videojátékok is beköltözhetnek négykerekű kedvencünk ajtajai közé. Egy olyan rendszeren dolgozik a General Motors a Harmannak karöltve – ha igazak a pletykák – aminek a lelke a zöld robotos operációs rendszer lehet.

FreeVector-General-Motors-Logo

A szóbeszéd eléggé megalapozottnak tűnik egy 900 millió dolláros szerződésről, amit a GM kötött a Harmannal International-el, akik a fejlesztés mögött állnak. A végeredmény 2016-ban kerülhet gyártásba, ami azt jelenti, hogy a GM és a Harman még utolérheti az LG-t, és a P-OLED kijelzőit. Azok pedig igazán jól mutatnának egy autóban.

547px-Harman_International_Industries_Logo.svg
A fedélzeti rendszer nagy előnye az lesz, hogy nem szükséges egy okostelefon csatlakoztatása, hiszen önállóan is használható. Ennek ellenére a kapcsolódás lehetősége adott marad, ugyanis az újdonság egyik nagy funkciója az lesz, hogy képessé válik a vezető okostelefonjának vezérlésére műszerfali gombokon, érintőképernyőn, vagy akár hangutasításon keresztül. Ugyanakkor az is remek hír, hogy a rendszer márkáktól és típusoktól függetlenül ugyanaz lesz, és azonnal bootolni fog, mihelyt az autót beindították. Ezzel mondhatni megszületik majd az igazi Androidos autó egy valódi egyetemes rendszerrel. 2016-ra a GM és a Harman alkotta struktúra lehet az infotainment standard a General Motors autóin, míg az Android Auto, és az Apple CarPlay szintén elérhető marad azok számára, akik egy másik alternatívára vágynak.

PhoneArena, borítókép

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid