Készül a Xiaomi Redmi Pro Mini

0

Legalábbis erről szólnak a legfrissebb kínai pletykák, azaz a múlt héten bemutatott Redmi Pro hamarosan egy kistestvért kaphat.

Egy igazi pletyka nem teljes specifikáció spekulációk nélkül – ez de jól hangzik -, de szerencsére ezúttal egész sok mindent elkotyogtak a telefonról ázsiai barátaink. Szerintük egy 5.2 colos OLED technológiát használó kijelző lesz a mobil csúcspontja, ami tényleg kisebb, mint a Pro variáns 5.5 hüvelykes képernyője, kompaktnak azonban bajosan nevezhető.

redmi-pro-mini-leak

A készülék kamerakiépítése nem lesz ugyanolyan, mint a sima Pro modell esetében, csak egyetlen kamera kerül a hátlapra, egy kéttónusú LED villanó társaságában. A telefon lelke egy Qualcomm Snapdragon 652 lapka lesz, amelyben egy nyolcmagos processzor duruzsol négy darab Cortex-A72, illetve szintén négy Cortex-A53 maggal.

Három különböző kiszerelés debütálhat, az egyikben 3 GB RAM-ot párosítanak 32 GB belső tárhellyel, 225 dollárért. A másik kicsit jobban hangzik a maga 4 GB RAM-jával, és szintén 32 GB-os háttértárával, persze az ár is kicsit több lesz, állítólag 255 dollár. A harmadik változat az igazi tuti, 4 GB RAM, 128 GB adattároló, 285 dolláros árcédula.

Akármelyik verziót is szerzi be az ember, ugyanúgy megkapja a 2.5D-s üveggel borított megjelenítőt, a Home gombba integrált ujjlenyomat-olvasót, és a gyorstöltést támogató 4000 milliamperórás akkumulátort. Ahogyan már azt megszoktátok, érdemes fenntartással kezelni ezt a szóbeszédet, hiszen semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg a Xiaomi Redmi Pro Mini létét.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid