Két teljesen új csúcsmobillal készül a Sony

1

Nem sokra rá, hogy felröppentek a pletykák egy lehetséges szeptemberi Sony Xperia Z5 bemutatóról, máris újabb szóbeszéd indult útjára, mely szerint két másik csúcskategóriás Androidos okostelefon is felfedésre kerülhet hamarosan.

Egy német jelentés szerint a két új okostelefon az Xperia S60, illetve az Xperia S70 névre fog hallgatni, és még az idei IFA konferencia előtt bemutatják őket. A jelentés azt is állítja, hogy bizonyos európai kereskedők szerint a készülékek már augusztus közepétől elérhetőek lesznek, egészen pontosan 18-ától.

A telefonok hardveres és egyéb jellemzői még nem ismertek, egyedül azt lehet tudni, hogy mindegyik 32 GB-os belső tárhellyel fog érkezni. A színválaszték is széles spektrumot ölel majd át, amelyben szerepel a fekete, a fehér, a sárga az S60 esetében, míg az S70 kapható lesz fehér, fekete, zöld és arany kiszerelésben is. Az árakat illetően valószínűleg többet kell majd értük leszurkolni, mint a Z3+-ért, állítólag az S70 850-920 dolláros áron lesz kapható. Természetesen ezen információk egyike sem került még hivatalosan megerősítésre, ezért kéretik őket a helyén kezelni.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid