Kiderült, hogy az FBI tényleg turkál a mobiljainkban!

0

A cikk címe ne tévesszen meg senkit, eddig is lehetett tudni, hogy a hatóságok rendszeresen kérnek le személyes adatokat a készülékeinkről, most azonban teljesen nyilvánvalóvá vált a dolog.

Bizonyára olvastátok korábbi cikkünket, amiben leírtuk, hogy az Android L-en már alapbeállítás lesz az adataink titkosítása. Ez annyit jelen, hogy a képeink, jelszavaink, üzeneteink stb. sem a készülékünkön, sem pedig a Google szerverein nem lesznek meg bárki által értelmezhető formában. Az adataink dekódolása csak és kizárólag az általunk megadott jelszóval lesz lehetséges. Ez egyrészt jó, mert tényleg biztonságban tudhatjuk a személyes dolgainkat, másrészről viszont, ha elfelejtjük a jelszavunkat, akkor mi is búcsút inthetünk nekik. (Egyébként hasonló változtatást vezetett be nemrég az Apple is.)

Na de ki a legnagyobb ellenzője (vesztese) ennek az egésznek?

Természetesen a hatóságok, hiszen ezek után kérésre sem tudja majd a Google vagy az Apple kiadni a személyes adatainkat technikai okokból kifolyólag. A Huffington Post szerint az FBI igazgatója, James Comey komolyan aggódik a két vállalat újítása miatt, és szerinte elhibázott döntés azzal népszerűsíteni a készülékeket, hogy ezekkel el lehet bújni a hatóságok elől. Ez pedig nem kevesebb, mint annak a beismerése, hogy eddig hozzáférhettek a felhasználók személyes dolgaihoz, és ezt gyakran ki is használták. Persze mindez nem nagy újdonság, de azért érdekes.

huffingtonpost.com

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid