Kiszivárgott néhány újítás az Android 8.0-ból

0

Múltkori cikkünkben már említettünk pár Android 8.0-s újítást, most azonban újabb információk érkeztek.

A 9to5Google egy névtelen forrásra hivatkozva említett meg néhány újítást, amelyek a következő Android verzióban debütálhatnak. A hírek szerint újfent megváltoznak az értesítések, de azt sajnos nem tudni, hogy ez pontosan mit takar. Az ikonok is fejlődni fognak, megjelenik rajtuk egy kis szám, ha az adott alkalmazásnak vannak aktív értesítései. Ez egyébként a különböző launcherekből már ismerős lehet.

Állítólag az Android TV-ből ismert kép a képben mód is belekerül majd az Android 8.0-ba, és lesz egy úgynevezett “smart text selection toolbar” (okos szövegkijelölő eszköztár) is, mégpedig Google Asszisztens integrációval.

A rendszerben még jobban korlátozva lesznek a háttérben futó alkalmazások, ami javíthat az üzemidőn, és szó esett még “alkalmazkodó ikonokról” is, de ezt sem tudjuk pontosan, hogy mit takarhat.

Az új Androidról hivatalos információkat minden bizonnyal május 17-én fogunk kapni, ekkor indul ugyanis a következő Google I/O fejlesztői konferencia.

forrás: 9to5Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid