Így nézhet ki a Samsung Galaxy A5 (2017)

0

Tudom, hogy a szépség relatív, és mindenki mást tart gyönyörűnek, legyen szó akár egy nő alakjáról vagy egy eszköz formatervéről, de a Samsung Galaxy A5 (2017) elképesztően szemrevaló lesz. Hogy mire alapozom az állításom? Az alább megtekinthető nem hivatalos renderképekre, amelyeken az immár harmadik generációjánál járó okostelefon látható. 

Ahogy említettem, ezek nem hivatalos renderek, ott még nem járunk, de az eddig kiszivárgott információk alapján készültek. A készülék megjelenítője 5.2 colos lesz, a dimenziói pedig 145 x 71 x 7.8 mm körül alakulnak, ami egyébként fél milliméterrel teszi vastagabbá az elődjénél. Ha ez így van, okkal reménykedhetünk abban, hogy a Samsung egy kicsit méretesebb akkumulátort tesz bele. Mondjuk erről lehetett hallani szóbeszédeket, amelyek szerint a 2016-os modell 2900 milliamperórás telepéhez képest az eljövendő újdonság 3000 milliamperórás akkut fog kapni.

samsung-galaxy-a5-2017-leak-android-authority-1-768x432

A belső elemek listájának élén természetesen a lapkakészlet áll, ami jelen esetben egy Exynos 7880 lehet, amelynek nyolcmagos processzora négy 1.87 GHz-es Cortex-A72 magot, illetve szintén négy 1.3 GHz-en dolgozó Cortex-A53 magot foglal magában. A grafikai gyorsítást egy Mali-T860MP4 GPU végzi, és állítólag 3 GB RAM lesz a mobilban.

samsung-galaxy-a5-2017-leak-android-authority-13-792x446 samsung-galaxy-a5-2017-leak-android-authority-14-792x446

Amint a rendereken látható, a készülék anyaghasználatában dominál az üveg, a hátlap is ebből készül, akárcsak az előlap, kettejük között pedig a már megszokott fémkeretre lehetünk figyelmesek.

a5-2017

A hangszóró a jobb oldalon található, a bekapcsoló gomb fölött, ami újdonság a korábbi formatervekhez képest. A peremek a hátlapon lekerekítettek, ez többek között a Galaxy S7-et idézi.

samsung-galaxy-a5-2017-leak-android-authority-8-792x446 samsung-galaxy-a5-2017-leak-android-authority-7-792x446

A 3.5 mm-es aljzat sem tűnt el szerencsére, mellette egy USB-C portot láthatunk a készülék alján. A hátlapi kameraapparátus teljesen belesimul a sík felületbe, így asztalra helyezve billegés nem lesz tapasztalható. Annyit tudni még egyébként, hogy lesz duál SIM-es és “normál” változat, és hogy mindegyiken Android 6.0 Marhsmallow fog futni.

forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid