Középkategóriás akkubajnokkal rukkolt elő az Asus

0

Ti imádjátok olvasni, mi meg imádjuk írni a különféle csúcskategóriás okostelefonokról szóló cikkeket, de azért mindannyian tudjuk, nem csak róluk szól a világ. Nem kevés olyan ember akad, aki egy nagyobb akkumulátort, vagy egy barátságosabb árcédulát többre tart, mint egy brutális lapkakészletet, vagy bármilyen más futurisztikus újítást. Ez az írás – mely az Asus Zenfone Pegasus 3S-t mutatja be – pontosan nekik szól. 

Tehát egy középkategóriás telefonról van szó, amit felvérteztek egy MediaTek MT6750 lapkakészlettel, amelyben nyolc darab 1.5 GHz-es maggal operáló processzor dolgozik. A rendszermemória mérete 3 GB, belső tárhelyből pedig kétféle opció áll rendelkezésre: létezik 32, illetve 64 GB-os kiadás egyaránt. Persze akármelyikből is fogynánk ki, lehetséges a microSD kártyás bővítés.

A megjelenítő képátlója 5.2 col, a felbontása pedig 720p, aminél nyilván léteznek jobbak, de ennek a mobilnak nem is ez a fő vonzereje. Például nem kell lemondani a biometrikus azonosítás lehetőségéről, amihez az érzékelőt a home gombba implementálták az Asus mérnökei.

Aztán kapásból ott van a telefon által futtatott operációs rendszer, ami Android 7.0 Nougat, szóval a szoftver naprakész. Végül, de még véletlenül sem utolsósorban megemlítjük a készülékbe szerelt termetes akkumulátort, amelynek kapacitása 5000 milliamperóra. Ez egyébként házilag nem eltávolítható.

Összességében véve kellemes hardveres összetételt tudhat magáénak az Asus Zenfone Pegasus 3S, ami remélhetőleg nem csak a kínai piacon lesz kapható. A készülék 290 dollár körüli áron kerülhet forgalomba.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid