Letv One Pro – A nagy testvér

1

Most hogy visszagondolok, az elmúlt pár évben mindig határozott véleményem volt melyik androidos zászlóshajót érdemes megvenni, és miért. Egy fikarcnyi kétségem sem volt afelől, hogy tavaly az LG G3 volt az ász, azelőtt a Nexus 5, 2012-ben pedig mindent vitt a Samsung S3-asa. De ez a 2015… ez most nem adja olyan könnyen magát.

A Samsung tervezőasztalai fölé egy Poe-féle ingát függesztettek, hogy a dizájnereket átsegítsék végre a plasztik szappantartó formán. Az LG is összekapta a szakembereit, hogy kisimítsák a döccenéseket a rendszerükből. Ez másképp nem megy, vért kell izzadni. De a rengeteg túlóra, a sok brainstorming és alighanem egy pár válás meghozta a gyümölcsét. A Samsung telefonja egy terminátor és végre kinéz valahogy. Az LG készüléke egy igencsak vagány bőrborítást kapott, a rendszere pedig rendkívül kezes. Jönnek az új Nexusok, ott az új Sony, és a HTC se adja még fel. De persze a kínaiak se csak mahjongoztak, Oneplus, Xiaomi, Meizu, mindenki letette az asztalra a maga ütőkártyáját.

Screenshot_2015-10-19-22-09-39

Nyugodt szívvel mondhatjuk tehát, hogy az idei felhozatal szinte kivétel nélkül jól sikerült. Van itt viszont még egy dolog, ami azért ront az összképen. Nézzük meg kicsit jobban az idei csúcskészülékek árcéduláit. Nincs mit szépíteni, én például nagyon jót nevettem az új Nexusok árain, mert azt lehet látni, hogy ezek igazodnak. És sajnos California irányába, mert az Apple új halálcsillagbázisa bekapcsolta a titkos fegyverét, ami a mobilpiaci ártrendeket vette célba… Ez az irány pedig lassan eléri Kínát is. Ugyan még mindig ár-érték bajnok a Xiaomi és a Oneplus, de ez már nem AZ az ár, s talán jövőre még mélyebbre kell majd nyúlnunk a zsebünkbe, ha kínai zászlóshajót szeretnénk. Na de semmi baj, mindenki nyugodjon le… Mondok jobbat: Letv One Pro.

Letv one pro

A kínai Netflixnek is csúfolt Letv az utóbbi időben egyre jobban kiterjeszti szárnyait. Terveznek autókat, támogatják a sportolást két keréken, és ha ez az online videózgatás mellett még mindig nem lenne elég, idén tavasszal beléptek a mobilpiacra, és kiszórtak 3 prémium okostelefont, meglehetősen baráti árakon. Pár napja már esett szó a Letv hármasfogatának “legkisebb” tagjáról, most pedig nézzük meg mit tud a nagyobbik testvér.

Letv_Le_1_Pro_Smartphone1432115589

Aki szeretne a tenyerébe egy Snapdragon 810-et, 4 GB RAM-mal és 32 GB belső tárhellyel, annak most adóval és vámmal együtt sem kell sokkal többet fizetnie, mint 110 ezer forint. Jó hír, hogy mióta fejlesztettek a túlzott melegedésről híres rendszerchipen, azóta egy fémházzal együtt már nem csak vasalásra lehet használni. Az 5.5 colos Sharp gyártmányú, Quad HD kijelzőt egy gyönyörűen megmunkált fémborítás foglalja keretbe, melynek eleganciáját csak az antennák miatt berajzolt plasztik vonalak, és a 13 megapixeles Sony hátsó kamera töri meg.

Letv_Le_1_Pro_Smartphone1432115926

A Letv One szériája (One, One Pro, One Max) a világ első USB Type-C csatlakozóval felszerelt mobiltelefonjait tudhatja a köreiben. Ha a Pro változatra támadna kedved, akkor az most itt vagy itt lehet elérhető áron a tiéd. A hivatalos stabil ROM havonta frissül, fejlesztői ágon 2 hetente. A Google vackait 3 perc feltenni rá, és nem mellesleg iszonyú dögös ez a “keret nélküli” képernyő. Ezek után te fizetnél kétszer ennyit egy koreai vagy amerikai csúcsmodellért?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Duba Dániel
NapiDroid