LG G4 – bemutatták az új csúcsmobilt

4

Az LG végre hivatalosan is leleplezte új csúcsmobilját, a G4-et, amit hatalmas várakozás előzött meg. Több szempontból is formabontó lett a zászlóshajó, így mindenképpen megérdemli a figyelmet.

Az LG G4 rengeteg remek funkcióval, képességgel rendelkezik, de ahogy az a bemutatón is kiderült, három fő cél lebegett az új csúcsmobil megalkotói előtt. Az első a kézbeillő, kényelmes kialakítás, a másik a kiemelkedő vizuális élmény (kamera és kijelző), a harmadik pedig az egyszerű, emberközpontú felhasználói felület.

LG-G4-leak-1

Kezdjük is mindjárt a külsőségekkel. Az LG G4 dizájnja megfelel annak, amit mostanában a gyártótól megszokhattunk, ám az összkép sokkal inkább a G Flex 2-höz hasonlít, mint a tavalyi G3-hoz. A készülék alsó és felső íve a sarkoknál megtörik, így egy jellegzetes forma alakul ki. Ami még külön érdekes, hogy az egész mobil hosszában hajlított lett. Ez persze nem annyira kifejezett, mint a G Flex széria esetében, de arra pont elég, hogy különlegesebbé tegye a G4-et.

LG-G4-leak-8

A hátlap szintén megér pár szót. A kamera és a gombok elhelyezkedése nem változott, de a valódi bőr borítás mindenképpen említésre méltó, hiszen valóban elegáns megjelenést kölcsönöz a mobilnak. Az alap modell egyébként egy érdekes textúrájú, kerámiával bevont műanyag hátlappal érkezik, a bőr hátsó rész pedig – feltehetően – a drágább változat kiváltsága lesz.

https://www.youtube.com/watch?v=mp-3bOFBk6w

A kijelző maradt 5.5 colos és QHD felbontású, azaz látszólag nincs változás a G3-hoz képest, de egy új technológiáról van szó. A gyártó IPS Quantum panelnek nevezi a fejlesztését, ami nagyobb fényerőt, nagyobb kontrasztot és szebb színeket eredményez, alacsonyabb fogyasztás mellett. Szintén jó hír, hogy a kijelző körüli keret kifejezetten vékony lett, hasonlóan a gyártó korábbi zászlóshajóihoz.

LG-G4-leak-7

Az LG G4-et a Qualcomm Snapdragon 808 processzora hajtja, ami egy 6 magos, 64 bites egység. Ez egész pontosan két erősebb Cortex-A57-es és négy energiatakarékos Cortex-A53-as processzormagot, valamint egy Adreno 418-as grafikus chipet jelent. A teljesítmény kiváló, bár néhányan biztosan csalódottak a hardver hallatán, hiszen más mobilokba már a 8 magos Snapdragon 810 került, ami némileg erősebb (viszont jobban melegszik és többet is fogyaszt). RAM-ból 3 GB áll rendelkezésre, ami tökéletesen elég mindenre, és a 32 GB-os belső tárhelyre sem lehet panasz, hiszen a G4 tovább bővíthető microSD kártyával.

LG-G4-Ceramic

Az LG G4 egyik legfejlettebb eleme kétségtelenül a hátlapi kamera, aminek nem sok versenytársa lesz a piacon. A gyártó nem a megapixelek számának növelését tartotta szem előtt, hanem azt, hogy egy új, minden eddiginél fejlettebb szenzort szereljenek a csúcsmobilba. A felbontás 16 megapixel lett, ám ennél sokkal lényegesebb részlet az f/1.8-as rekesznyílás, ami 80%-kal több fényt képes beengedni, mint a hagyományos f/2.4-es szenzorok, de még a Galaxy S6 f/1.9-es kamerájánál is 11%-kal jobb az LG megoldása.

A rekesznyílás mellett a másik fontos szempont a szenzorméret, ez jelen esetben 1/2.6 col, ami 40%-kal nagyobb, mint amivel a mobilok többsége rendelkezik. A rázkódásvédelem szintén kiemelkedő lett, köszönhetően az OIS 2.0-nak, ami már nem csak kettő, hanem három tengely mentén stabilizálja a képet.

LG-G4-leak-header

A készülék hátlapjára pillantva úgy tűnhet, mintha egy dupla LED villanóval rendelkezne a G4, de ez nem így van. Alulra egy színspektrum szenzor került, ami még tökéletesebb fotózást tesz majd lehetővé. A lézeres autofókusz pedig továbbra is villámgyors működést garantál.

LG-G4-leak-2

A kamera tehát minden szempontból kiváló lett, és ez szerencsére szoftveresen is igaz. Az automatikus mód mellé ugyanis manuális módot is kapunk, ami sokkal közelebb hozza az LG G4 kameráját a profi gépekhez. Van lehetőség ISO és fehéregyensúly állításra, sőt, a záridőt is vezérelhetjük, ami az összes eddigi 2015-ös csúcsmobilból kimaradt. Továbbá lehetőségünk van RAW formátumban is elmenteni a képeket a hagyományos JPEG mellett. Említést érdemel még az előlapi kamera is, ami 8 megapixeles felbontással és f/2.0-s rekesznyílással bír.

LG-G4-leak-10

Az LG külön kihangsúlyozta, hogy előbbre tartják a méretes akksit a vékonyságnál. Ennek megfelelően a G4-be egy 3000 mAh-s telepet szereltek, ami ráadásul házilag cserélhető, ellentétben a Galaxy S6-tal vagy az iPhone 6-tal. Energiatakarékossági funkciókból nincs hiány, nagyon jól hangzik például a készülékbe épített extra grafikus RAM, ami leveszi a processzor válláról a terhet, ha a kijelzőn állókép jelenik meg.

Az LG G4 már a holnapi nap folyamán megjelenik a hazájában, Dél-Koreában, a nemzetközi debütálásra azonban csak májusban kerül majd sor. A pontos árak még nem ismertek.

Neked hogy tetszik az LG új csúcsmobilja?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid