Májusban mutatják be a Honor 10-et

0

A Huawei alá tartozó Honor márka a következő nagy bemutatóját május 15-én fogja tartani, mégpedig London címzetes városában. Már elkezdték kiküldeni a meghívókat a rangos eseményre, amihez a promóciós képanyagot lentebb Ti is megcsodálhatjátok. Szinte nem is kétséges, hogy egy felsőkategóriás okostelefon leleplezése lesz a rendezvény főattrakciója. 

Mondhatni 2018 jelszava lett a “mesterséges intelligencia”, ami elég egyértelműen ott áll a meghívón is, és nagyon valószínű, hogy a bemutatón a Honor 10-zel kápráztatják el a nagyérdeműt. A telefon a Honor View 10 afféle kiegészítéseként értelmezhető, egyébként méretben valamelyest kisebb lesz, mint az előbb említett modell.

A szóbeszéd szerint a Honor 10 5.7 colos megjelenítővel, Kirin 970 lapkakészlettel érkezik majd, és indul harcba a vásárlók kegyeiért. Mivel a View 10 modellnek 5.99 hüvelykes kijelzője, és szintén házon belül fejlesztett Kirin 970 chipsete volt, a következő hónap közepén debütáló telefont fel lehet fogni annak “mini” változataként is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid