Már az Ultra HD kijelzőket is támogatja az új Android M

0

A tavalyi évben berobbantak a köztudatba a QHD kijelzővel szerelt mobilok, mára pedig a legtöbb nagy gyártó már ilyen panellel látja el a zászlóshajóit. Ez azonban nem az út vége, hanem csak egy lépcsőfok, amin hamar túl fogunk lépni.

A QHD felbontású okostelefonok kétségtelenül tűéles megjelenítést garantálnak, sőt, sokak szerint már a Full HD is bőven elég. A különbség egyébként nem olyan látványos, mint mondjuk a HD és a Full HD között, de azért akad olyan, aki észreveszi. Az viszont már erősen kérdéses, hogy hányan fogják tudni megkülönböztetni a QHD (2560×1440) és az UHD (3840×2160) felbontást 5-6 col körüli méretben. Persze ez nem is igazán számít, hiszen a fejlesztések úgysem állnak meg.

Az nemrég bejelentésre került Android M már biztosan nem fog a fejlődés útjában állni, hiszen támogatja az UHD megjelenítőket. Az új rendszer valamikor július és szeptember között jelenik meg, és talán rögtön akad is majd olyan készülék, ami kihasználja ezt a képességet. A Galaxy Note 5 ugyanis akár ilyen hatalmas felbontással is érkezhet, bár állítólag a Samsung még maga sem döntötte el, hogy pontosan milyen kijelzővel dobja piacra az új csúcsmobilt.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid