2017. november 19.
Szerviz
Kezdőlap » Android mobilok » Már frissíthető Android 6.0-ra az LG G4
Már frissíthető Android 6.0-ra az LG G4

Már frissíthető Android 6.0-ra az LG G4

A Nexus készülékeket leszámítva még épphogy csak elkezdtek szállingózni az első Marshmallow frissítések, ám az LG határozottan ott van az elsők között, hiszen a G4-re már Európa-szerte elérhető az Android 6.0.

Az LG nagyjából egy hónapja indította el a G4 Android 6.0-s frissítését Lengyelországban, amolyan teszt jelleggel, és nem sokra rá Dél-Koreában is kiadták az új szoftvert. A napokban pedig végre Európa-szerte elérhetővé vált a Marshmallow.

LG G4

Szerencsére Magyarország sem maradt ki, a hazai készülékek is frissíthetők, de egyelőre nem OTA-n, hanem az LG Bridge-en keresztül. A frissítés mérete 1.55 GB, ami elég jelentős, de ez érthető is, hiszen nagyot ugrik a verziószám, és sok újítást kapunk.

Nagyon hasznos lehet például az Android 6.0-ban debütáló Doze funkció, ami jelentősen növeli a készenléti időt, de az alkalmazásengedélyek testreszabásának lehetősége is jól jöhet majd. Ezen kívül frissül a Knock Code, és néhány gyári LG app átnevezésre kerül, a QMemo+-t például Capture+-ként kell keresni a jövőben. Ez persze csak néhány példa, a teljes lista jóval hosszabb.

Az LG a tavalyi csúcsmodelljét, a G3-at sem hanyagolja el, lassan erre is elkészül az Android 6.0, ami akár már december közepén elérhetővé válhat egyes régiókban.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Szerző: Szakos Péter

Szakos Péter
Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.
  • Abigél Ráhel

    mesélj milyen sok újítást kapunk??Üzemidő jobb lett?tényleg mutass már sot képernyőmentéseket….Ha már kimegy egy cikk ne az iylen olcsó reklámalapú cucc legyen…teljes lista hoszabb?hol érhető el?

    • Péter

      Vannak azért újítások az Android 6.0-ban, ha nem hiszed járj utána, rengetegszer írtunk már róla. Az üzemidőt meg nem is értem hogy jön ide, a cikkben biztosan nincs róla szó. A képernyőidő meg a készenléti idő pedig két különböző dolog. Reklám? Mitől lenne reklám egy frissítésről szóló hír, ami egyébként teljesen tárgyilagos. Semmi elfogultság nincs benne, pedig akár lehetne is, mert ez egy blog.

      • Abigél Ráhel

        Itt most a G4-ről volt szó.Nem pedig egy általáűnos MM(6.x) rendszer tesztről /hírről.Ott is vitatkoznék ezzel a Doze kicsit nekem parasztvakítás de lehet még csak nagyon kiforratlan.Oké bocs sarkítok.Se a készenléti időben se sot ban nem érzhető a G! nél JELENTŐS javulás.Legközelebb iylen kijelentések elött érdemes forumokon megkérdezni a tapasztalatokat!.Neked is bocs a szörözésért stilusomért!

    • Dono

      Nem értem a problémád. Tényleg legalább 100 cikket írtunk már róla (tessék itt van egy: http://napidroid.hu/ujabb-informaciok-az-android-6-0-marshmallowrol/) Aztán meg van jelölve egy forrás, a forráscikkben is meg van jelölve egy pár.

      • Abigél Ráhel

        Mit nem értesz?Tényként közlitek,hogy:

        1:”Doze funkció, ami jelentősen növeli a készenléti időt”

        erről kértem képernyőmentést mert mihez képest mit nüvelt jelentősen a G4-nél?Közlöm semmit kb….A tapasztalatok alapján.Mi nálatok a jelentős,hol van rá a bizonyíték

        2:”Ez persze csak néhány példa, a teljes lista jóval hosszabb.”

        Hivatkoztok valamire amit nem sokan láttunk eddig lévén az LG nem ad ki ilyen listát.De ha ti megszereztétek osszátok már meg.Köszi!

        Kis apróságok ezek de eléggé hiteltelenné teszik az oldalt.Bocs amúgy a szörözésért

        • Attila Ökrös

          https://goo.gl/photos/MWUgFSFKKDtngUc66

          http://www.androidcentral.com/checking-out-doze-android-m-developer-preview

          Jöhet a lista nyugodtan. Nagyon szívesen bemutatom neked a saját telefonodat. :))

          • Abigél Ráhel

            Te max a tejesüveged mutathatod a mamcidnak :D:D
            Ezzel mit akartál bizonyítani??Hogy van az androidban egy ujabb hangzatos cucc ami valójában semmit nem ér..Mert hetek óta használom /használjuk a 6.0-át de az üzemidő,készenlét senkinél nem javult.Normál okostelefonként használva a g4 max 3 nagyon max 3.5 óra sot…..Kit érdekel más az aksival kapcsolatban?…..Nem polcon dísz…

          • Attila Ökrös

            Egyrészt semmit nem akarok bizonyítani, Te tudod Neked mi a jó, Te tudod mit szeretsz, mit nem.
            Egyéb iránt nem az androidban van egy újabb hangzatos cucc, hanem új android van. Nem ugyanaz…

            Hát nálam javult, és úgy látom nem vagyok egyedül. Elolvastad a cikket? Megvan hogy valójában mi a doze? Nem lesz 15 óra sot-od tőle, ez a készenléti és sleep időt/állapotot befolyásolja.

            Nálam pl 3 óra sot után még van közel 50% az akkuban, és ez sem polcon dísz…

        • Attila Ökrös
          • Abigél Ráhel

            Knoc code 5.1 ben is volt
            Alkalmazés engedélyek eddig is elérhetőek voltak 5.1 alatt is!:Acces lock…..
            Közvetlen megosztás is volt mindent mindenhonnan meg lehetett osztani
            Néma mod visszatérés sem lg specifikus
            A google beállítások valójában nagy semmi újdonság
            Memória ellenőrzés az valóban újdonság
            Ui ráncfelvarrás is valóban
            Quick memo hmm átnevezés annyira jelentéktelen,hogy szóra sem érdemes
            Lg bridge to air szintén.
            Egyébként köszi szépen.Sajnos ez egy szánni való vérszegény frissítés lett.Szinte nulla értelme egy jól belakott 5.1 ről bárkinek váltani-Új funkciokat manual video pl nem kaptunk érződik ,hogy csak a lehúzás a vegyél friss készüléket megy az lgnél…Viszont ismét köszönöm a linket ma is tanultam!

          • Attila Ökrös

            Knock Code valóban az 5.1-ben is volt, de a teszt alatti 6.0-ban nem. Az LG első szándéka hogy kukázva lesz. Nem így lett.
            Acess lock: külsős app nem releváns. Nem alternatíva kell, rendszerszintű megoldás.
            Néma mód: nem LG specifikus, de ki mondta hogy az?

            A marshmallow frissítés inkább az android rendszer frissítéséről szól, mintsem csillivilli átalakulásról. Pl rendszer biztonság, rom felépítés, kernel optimalizáció, etc., etc.

            Ha szerinted lehúzás, és ennyire negálod az LG-t, akkor miért? Vegyél egy aktuális Samsung vagy más gyártó modelljét, nézd meg ott a gyártói hozzáállást.

  • Attila Cseh

    A Telekomos változatra még nem érkezett meg sajnos.

    • Abigél Ráhel

      Telekom mindig csiga…Most karácsonyi időszakban vélhetően a szándékos lassulás még durvább lesz..

    • C4nn1b4l696

      áhh én meg mióta kínlódok, hogy nem talál semmit. de akkor megint nem én voltam szerencsétlen :D

  • Máté Lukács

    A Telenoros verzióra is elérhető már a szoftverfrissítés? És ha igen, akkor hogyan?

  • Ágoston Kubicsek

    gyerekek elég durva vettem egy lg g4 et. A 5.0.1 android alatt az antutu teszt pontszáma 63000 de mióta az android 6.0 van fent azóta jó ha az 52000 pontot eléri. Elég nagy sebesség visszaesés produkál az uj oprendszer.