Már működik a Google legómobilja, nemrég be is mutatták

0

A napokban megrendezésre került a Google I/O fejlesztői konferencia, ahol az Android M mellett egyéb érdekességeket is bemutattak. Láthattuk például a Project Arának, vagyis a Google legómobiljának az egyik működő példányát.

A Project Ara egy moduláris telefont takar, ami eleinte csak egy futurisztikus koncepció volt, most viszont már egyre inkább megvalósulni látszik a dolog. Az egésznek az lenne a lényege, hogy a telefon alkotóelemeit mi magunk cserélgethessük, igényeink szerint. Összeállíthatjuk a nekünk megfelelő készüléket, ha pedig valami elavul benne, akkor elég csak az adott alkatrészt lecserélni. Az alap modell ráadásul rendkívül olcsó lesz a hírek szerint.

ara-osszerakas

A Google I/O egyik előadásán Rafa Camargo bemutatta az Ara első működő prototípusát a nagyközönség előtt. Fogta az alap készüléket, belerakta a főbb modulokat (processzor, akksi és hangszórók), majd bekapcsolta a mobilt.

ara-bemutato

Az igazi meglepetés azonban csak ezután jött, a kamera modult ugyanis már működés közben csatlakoztatta az előadó, és ez semmiféle problémát nem okozott. El is készült az első nyilvános fotó a legómobillal, amin a közönség szerepel.

ara-kamera

Mindezt videón is megnézheted:

Az sajnos nem derült ki, hogy mikor jelenik meg a Google legómobiljának végleges változata, de a korábbi hírek szerint már idén megindulhat az értékesítés Puerto Ricóban, igaz, még csak teszt céljából.

The Verge

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid