Még a Galaxy S9 sem kapja meg a sokak által várt újítást

3

A Samsung eredetileg a Galaxy S8-ba szerette volna beépíteni a kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasót, de a technológia állítólag annyira gyerekcipőben jár, hogy még az utódból is ki fog maradni ez a fícsör.

A Galaxy S8 hátlapi ujjlenyomat-olvasója sokaknak nem nyerte el a tetszését, hiszen egy elég szerencsétlen helyre, a kamera mellé került a szenzor. A Note 8-nál is hasonló lesz a helyzet, ez már biztos, és egy friss jelentés szerint még a Galaxy S9-ben sem lesz kijelzőbe épített szenzor, azaz marad a hátlapi olvasó.

Samsung Galaxy S8+

Az első Samsung mobil, amely megkapja a sokak által vár újítást, a Galaxy Note 9 lesz a hírek szerint, azaz még több, mint egy évet kell várnunk, mire a dél-korai gyártó adaptálni tudja a technológiát.

Eddig egyébként a Synaptics szállította a ujjlenyomat-olvasókat a Samsung számára, az új, kijelzőbe épített megoldást azonban az Egis biztosíthatja majd, és állítólag 4-5-ször annyiba fog kerülni, mint a hagyományos szenzorok.

Mindez persze még csak pletyka, elég messze van a Galaxy S9 bemutatója, tehát érdemes fenntartásokkal kezelni a híreket.

forrás: 9to5Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid