Megérkezett a Xiaomi első USB-C porttal szerelt külső akkumulátora

0

A kínai Xiaomi hivatalosan is bemutatta első reverzibilis, vagyis C-típusú USB porttal ellátott külső akkumulátorát, a Mi Powerbank Pro-t.

A külső akkumulátor kapacitása 10.000 mAh, ráadásul ezt a teljesítményt egy egészen vékony házba préselték bele. A Mi Powerbank Pro mindössze 12.58 mm vastag, és csupán 223 grammot nyom a mérlegen.

xiaomi-mi-powerbank-pro

Azon túl, hogy az egyre jobban teret hódító csatlakozóval is felszerelték a külső akkut, támogatja a gyorstöltési lehetőségeket is 5V/2A, 9V/2A, illetve 12V/1.5A konfigurációkban. Ez lényegében azt jelenti, hogy a telep jóval sebesebben képes más eszközök újratöltésére, de magát az akkumulátort is sokkal hamarabb állíthatjuk ismételt harckészültségbe, ha kiment volna belőle a kakaó. A gyártó szerint három és fél órába telik a külső telep feltöltése, ami 40%-kal gyorsabb, mint egy megszokott töltő esetében.

Bár egyelőre csak Kína határain belül érhető el a készülék, jó eséllyel felbukkan majd a globális piacokon is a közeljövőben. A népköztársaság polgárai helyi pénzből átszámítva alig 23 dollárért szerezhetik be a Xiaomi újdonságát.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid