Megjelent Európában a Lenovo Phab 2 Pro, az első Project Tango mobil

0

A Lenovo Phab 2 Pro elsőként az USA-ban jelent meg november elején, most pedig végre Európába is eljutott.

A Phab 2 Pro legnagyobb érdekessége, hogy ez az első kereskedelmi forgalomban is megjelent Project Tango mobil, ami különleges kamerarendszert és AR-képességeket (kiterjesztett valóság) jelent. A készülék képes 3D-ben feltérképezni a környezetét, pl. egy szobát, amit utána a Google technológiája révén be tudunk például bútorokkal rendezni, természetesen csak virtuálisan. Persze rengeteg minden másra is jó a kiterjesztett valóság, már 35 Project Tango játék és egyéb alkalmazás érhető el a Play Áruházban.

A mobil a nevéhez hűen egy vérbeli phablet, amelynek egyik ékessége a 6.4 colos QHD kijelző. A meghajtásról a Snapdragon 652 gondoskodik 4 GB RAM és 64 GB bővíthető tárhely társaságában, a kamerák 16 és 8 megapixelesek, a 4050 mAh-s aksi pedig USB-C porton keresztül tölthető.

lenovo-phab2-pro-phone

A Lenovo Phab 2 Pro az Egyesült Államokban 499 dolláros áron kapható, Európában pedig 499 euróért lehet beszerezni, ami átszámolva kb. 156 ezer forint. A telefon egyelőre a Lenovo német, olasz, francia, spanyol és holland webáruházában tűnt fel, magyarországi elérhetőségről nem tudunk.

via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid