2017. november 19.
Szerviz
Kezdőlap » Android mobilok » Mérföldkőhöz értek a Samsung Galaxy S8 eladások
Mérföldkőhöz értek a Samsung Galaxy S8 eladások

Mérföldkőhöz értek a Samsung Galaxy S8 eladások

Gyönyörű külalak és bivalyerős hardver jellemzi a Samsung idei zászlóshajóit. A készülékek ráadásul jól is fogynak, mint ahogyan a legújabb jelentésekből kiderült. A Samsung Galaxy S8 modellek elértek egy komoly mérföldkőhöz, amiről megéri egy pár szót ejteni. 

A Samsung Galaxy S8-ból több, mint 20 millió fogyott eddig, ha hihetünk a Strategy Analytics nevű piaci elemzőcégnek. Kutatásuk szerint a dél-koreaiak okostelefonjai ezt az eredményt júliusban érték el. Az elemzők számításai alapján a készülék startja után -azaz április 21-től – átlagosan napi 278 800 volt az eladott telefonok száma. Tehát összességében 19.8 millió szerkezet talált gazdára az április-június időszak alatt. Meggyőző.

Voltak olyan jelentések, amelyek szerint a Samsung Galaxy S8 eladások kezdenek lassulni, de a cég hamar eloszlatta ezeket az elképzeléseket. Sőt, azt is közzétették, hogy az új zászlóshajók bizony 15 százalékkal kelendőbbek, mint elődeik, már ami az eladási számokat illeti.

Egy júliusi konferencián ennél is tovább mentek, és kijelentették, az újdonságok dupla olyan jól fogynak mint a Galaxy S7 mobilok – bizonyos piacokon. A Samsungnak amúgy is jól megy a dolga, hiszen a legutóbbi negyedévben nem csak az okostelefon-eladások terén voltak vezető pozícióban, de a profitjuk is a legnagyobb volt a techvállalatok között.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Szerző: Németh József Richárd

Németh József Richárd