Mikor jön a Sony Xperia Z4?

0

A Sony a 2014-es MWC kiállításon mutatta be az Xperia Z2-t (február végén), és durván fél évvel később, szeptemberben a Z3-at is leleplezték. Ezek után nem csoda, hogy sokan várják a Z4-et, aminek az eddigi menetrend alapján az idei MWC-n kellene megérkeznie március elején.

Egy friss jelentés szerint azonban a Sony-nak teljesen más tervei vannak. Valószínűleg inkább lazítanak a tempón, és csak valamikor a nyáron (esetleg tavasz végén) leplezik majd le az új csúcsmobiljukat.

Ez egyébként részben egybevág a korábbi hírekkel, amik szerint a Sony felhagy azzal, hogy fél évente új zászlóshajót dobjon a piacra, és helyette átállnak az egy éves ciklusokra. Ebben az esetben csak pedig csak szeptemberben érkezne majd a Z4.

Xperia Z4 látványterv egyenesen a Sony-tól

Xperia Z4 látványterv egyenesen a Sony-tól

Nem szabad elfelejtkezni a kiszivárgott látványtervről sem, ami egyenesen a Sony-tól származik, és minden bizonnyal az Xperia Z4-et ábrázolja. A kép a következő James Bond mozihoz készült, amiben a Sony készüléke is felbukkan majd. Az említett film várhatóan novemberben jelenik meg, és így nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy nem sokkal ez előtt leplezi le, vagy dobja piacra új csúcsmobilját a japán gyártó.

Biztosat tehát még nem tudunk, de a legfrissebb hírek szerint márciusban még nem lesz Xperia Z4, csak valamikor nyár környékén.

Xperia Blog

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid