Nagyon masszív lett a Galaxy S6 Active, meg se kottyan neki a víz vagy a leejtés

0

A nemrég leleplezett Galaxy S6 Active egy igazi megváltás lehet azoknak, akik hiányolják az alap modellből a vízállóságot. Az újdonság nem lett túlzottan szép, de így néz ki egy igazi strapatelefon, és cserébe nem egyszerű kárt tenni benne.

A Galaxy S6 Active az USA-ban már megjelent, így el is készültek az első strapatesztek, amik bizony eléggé meggyőzőek. Az első videón csempére ejtik le a mobilt, többször is, egyre növelve a magasságot. A végén már egész a plafontól zuhan a kemény padlóra a készülék, ám egy apró karc sem esik rajta. A masszív, gumírozott ház láttán ez persze nem annyira hihetetlen.

A második videón a vízállóság kerül tesztelés alá. Az S6 Active IP68-as tanúsítvánnyal érkezik, azaz akár 30 percet is kibír másfél méteres vízben.

A harmadik videón a Galaxy S6 Active víztaszító borítása kerül bemutatásra, ami komoly előnyökkel jár, hiszen ha kivesszük a vízből a mobilt, akkor azonnal lefolyik róla minden.

A készülék egyébként szinte teljesen megegyezik a sima Galaxy S6-tal, legalábbis ami a hardveres összetevőket illeti, azaz egy gyönyörű, QHD felbontású Super AMOLED kijelzőt kapunk, amihez a Samsung saját, bivalyerős processzora társul. A strapabíróságon kívül viszont az is az Active változat mellett szól, hogy egy hatalmas 3500 mAh-s akksit kapott, szemben az alap modell 2550 mAh-s telepével.

YouTube, borítókép: Mashable

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid