Nem jár többé kockázattal a kínai mobilok beszerzése!

3

Egyre jobbak a Kínában készült mobilok és tabletek, a legtöbb esetben azonban nem annyira egyszerű ezek beszerzése. Sokan már a rendelésnél elakadnak, de a legnagyobb probléma mégis a garanciális ügyintézés, a lassú postázás, illetve a 27%-os ÁFA, amit még rá kell számolni az egyébként kedvezőnek tűnő árakra. Ráadásul a legtöbben nem szívesen vesznek olyan mobilt, amit nem tudnak előtte élőben kipróbálni.

Nemrég azonban egy lépéssel közelebb kerültünk a távol-keleti készülékekhez, hiszen megnyitotta budapesti bemutatótermét a Ping Digital. Habár az üzlet már szeptemberben is várta az érdeklődőket, az ünnepélyes átadásra november 2-án került sor. Összességében egy kifejezetten kulturált és dizájnos környezetet sikerült kialakítani, ahol a sok dualSIM-es mobil mellett néhány prémium táblagép is kipróbálható.

ping_10_jpg_kicsi

Jelenleg Doogee, Iocean és Pipo márkájú készülékeket találunk a Ping Digital kínálatában, ezek közül már teszteltünk is párat (például itt és itt). A paletta persze idővel bővülni fog, de így is elég széles a választék, főleg a közép- és felsőkategóriában.

Az árak némileg magasabbak, mint amiket a Kínai webshopokban láthatunk, de néhány dolgot azért érdemes tudni. A Ping Digital egy teljes egészében hazai tulajdonú forgalmazó, és minden készüléket hivatalos úton hoznak be Magyarországra az összes szükséges járulékos költséget megfizetve. Közvetlen kapcsolatban állnak a gyártókkal, és hazai szervizhátteret biztosítanak, a szükséges alkatrészek pedig azonnal rendelkezésre állnak. A készülékeket ráadásul ingyenesen kiszállítják és háztól-házig garanciát vállalnak minden modellre, azaz az elszállításról és a visszajuttatásról is gondoskodnak szükség esetén.

ping-4

Mindezek mellett segítőkész ügyfélszolgálat áll a vásárlók rendelkezésére, és többek között ingyenesen elvégzik a mobilok és tabletek frissítését vagy fóliázását. Ha pedig már szóba került a frissítés, akkor érdemes megemlíteni, hogy saját fejlesztésű ROM-okkal látják el a készülékeket, és ezeket folyamatosan aktualizálják.

A legtöbb “szürkeimportos” forgalmazónál a fenti feltételek jó része nem teljesül, hiszen ők valamilyen kerülőúton szerzik be a készülékeket, és így azok nem élveznek ilyen támogatottságot, ráadásul sokszor a szükséges biztonsági és tanúsítványi elvárásoknak sem felelnek meg. Ajánlott az ilyesmire is odafigyelni, hiszen ami először olcsó, az később akár sokkal többe is kerülhet.

Érdemes tehát mindenképpen benézni a Ping Digital-hoz, már csak azért is, hogy kipróbáljuk ezeket a kínai csodákat, amik egyébként a legtöbb esetben felveszik a versenyt a nagyobb gyártók készülékeivel, és komoly alternatívát nyújtanak.

[googlemap src=”https://www.google.com/maps?ll=47.503971,19.056533&z=15&t=m&hl=hu-HU&gl=HU&mapclient=embed&q=Zichy+Jen%C5%91+u.+10+Budapest+1066″ width=”400″ height=”250″ align=”aligncenter” ]

Cím: 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 10.

Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid