Neo M1 – középkategóriás kiválasztott

0

Nem, nem kapunk semmilyen pénzt azért, hogy kínai telefonokat népszerűsítsünk, vagy azokról hozzunk le bemutatókat, híreket. De gondolom arra már Ti is rájöttetek, hogy újabban sok esetben csak a nevet fizetjük meg egy-egy rangosabb gyártó esetében, és hogy ugyanazt olcsóbban is megkaphatjuk kevésbé ismert ázsiai vállalatok mobiljától is. Erre a jelenségre tipikus példa a Neo M1 névre keresztelt okostelefon, ami 180 dolláros áron kapható az ázsiai piacon, de akcióban akár 120 dollárért is ki lehetett fogni.

Neo-M1 (1)

Nem, nem romlanak el két hét után, és nem fagynak le öt percenként, ez az idő már rég elmúlt. A kínai gyártók nagyon odateszik magukat, nekünk európaiaknak pedig ideje lenne aggódnunk kicsit, mielőtt az ázsiai vállalatok teljesen megesznek minket, gazdasági értelemben. Talán pont ez a riasztó gondolat hívta életre az első német gyártású okostelefont, a Linshof I8-at, amiről cikkeztünk is nemrég. Végeredményben nekünk átlagembereknek az a lényeg, hogy a pénzünkért a lehető legjobbat kapjuk, abban bízva, hátha az ismertebb és/vagy nyugati gyártók észbe kapnak végre, és reálisabb áron kínálnak majd minőségibb termékeket. Az I8 lehet egyébként az első fecske.

Neo-M1

Szóval visszatérve az M1-hez, mit is kapunk ezért a viszonylag baráti összegért? 5 colos HD felbontású kijelzőt, négymagos MediaTek processzort és egy 13 megapixeles Sony kamerát a hátlapra. Elviekben ennek a készüléknek lesz egy Windows Phone-t futtató variánsa is, de mivel az még nem készült el, ne tévesszen meg a leírásban senkit sem a “dual boot” feature. Az nincs, de van helyette 4.2 Jelly Bean, ami ugyan nem friss, de tökéletesen megfelel a mindennapi feladatokra. Minden további fontos infót megtaláltok a Neo honlapján, ami ráadásul teljesen angolul van.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid