A Note 7 kijelzőtechnológiáját kaphatja a Samsung Galaxy S8

1

A Samsung állítólag ugyanazt az Y-OCTA technológiát szándékozik használni a Galaxy S8 kijelzőjében, mint amit a visszahívott Galaxy Note 7 esetében alkalmaztak. Sőt, akár az is megtörténhet, hogy ugyanazt a képernyőt kapja az új zászlóshajó.

A Samsung Galaxy S8 nagy felelősséget hordoz a hátán, hiszen feledtetnie kell a dél-koreai vállalat phabletjének kudarcát. Ennek ellenére úgy látszik a cég nem szeretné szemétre dobni a Note 7 azon újításait, amelyek jól működtek, ilyen példának okáért a gyönyörű megjelenítő. Legutóbb olyan pletykák kaptak szárnyra, amelyek szerint az S8 egy RGB AMOLED kijelzőt kap, amelyet utoljára az SII esetében használt a Samsung, de arról nem esett szó, hogy ez mindkét változatra érvényes-e (5.7 és 6.2 colos modellekről pletykálnak).

Csak egy koncepció

Csak egy koncepció

A legújabb híresztelés azonban arról szól, hogy ugyanazok az 5.7 colos Super AMOLED panelek kerülnek bele a következő zászlóshajóba, mint amit a Note 7-ben megismerhettünk. Ezek a kijelzők Y-OCTA metódus révén kerülnek legyártásra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy igyekeznek lecsökkenteni a panel vastagságát. Ezt úgy érik el, hogy az érintésérzékeny felületet közvetlenül a képernyőbe implementálják, ahelyett, hogy egy különálló érintőpanelt szerelnének a kijelző és a védőüveg közé. Így a végtermék sokkal vékonyabb és könnyebb.

Ha ezek az új állítások igaznak bizonyulnak, akkor az egyik Galaxy S8 variáns ugyanazt a kijelzőt kaphatja, mint a Galaxy Note 7. Ugyanakkor az új értesülések nem zárják ki az RGB AMOLED képernyők felhasználásának lehetőségét sem, hiszen lehet, hogy a méretesebb 6.2 colos változatban ilyen panel lesz. A szóban forgó S8 verzióról azt is beszélik, hogy keret nélküli lesz a képernyője.

A Samsung Galaxy S8 bemutatója a barcelonai MWC expón kerül megrendezésre, ami azt jelenti, hogy alig három hónapon belül megtudjuk, pontosan milyen igazságtartalommal bírnak ezek a hírek.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid