Okosotthon: a következő nagy üzlet

0

Szinte minden szakértő egyetért abban, hogy a következő nagy üzlet az okosotthonokban rejlik. Nem véletlen, hogy a Google, az Apple és a Samsung dollármilliárdokat költ már most a jövő üzletére.

Alig pár hete a CNBC számolt be arról, hogy az amerikaiak fele már rendelkezik valamilyen okosotthonhoz kapcsolódó készülékkel, vagy tervezi, hogy egy éven belül ilyet vásárol. Ez pedig óriási piac.

A Google májusban jelentette be, hogy belép a hangvezérelt otthoni készülékek piacára, míg az Apple júniusban közölte, hogy kiadja „Home” alkalmazását, amelynek segítségével a felhasználók egyetlen alkalmazással képesek lesznek kezelni az összes olyan készüléket, amelyek kompatibilisek az Apple Homekit rendszerrel.

Az okosotthonoknak számos alkalmazási lehetősége van. A Forbes cikke szerint az igazi piaci forradalom először a konyhában bontakozik majd ki. A főzés időrabló, és gyakran stresszes munka, aminek robotjától sokan szeretnének megszabadulni. Nem véletlen, hogy a Fehér Ház séfje, Sam Kass is otthagyta Obama elnököt és egy új vállalkozásba kezdett, amely ezt a piacot célozza meg.

Az Innit nevű startup képes észlelni, milyen élelmiszerek találhatóak a hűtőben, és ez alapján ajánl recepteket. A rendszer képes a sütőt is üzemeltetni, és szabályozni a hőfokot és a főzési időt is.

Természetesen az okosotthonok piacán rengeteg startup tevékenykedik, de olyan tech-óriások is jelen vannak évek óta, mint az Apple, a Google, vagy éppen a Samsung.

A Google fészke

A Google Nest, azaz fészek nevű termékcsoportja az okosotthon koncepció zászlóshajója. Lelke egy tanulásra képes termosztát, amely egy heti használat után képes megtanulni egy család igényeit és ezt követően már automatikusan működik, és ami a lényeg, hogy energiát spórol. A Nest képes megtanulni, hogy mikor kelünk fel, és miután ilyenkor általában felvesszük a fűtést, a Nest néhány nap után ezt magától megteszi a megfelelő időpontban. Ha elhagyjuk a házat csökkenti a hőmérsékletet, akár a telefonunk cellapozícióját is felhasználva bemenő adatként.

A Nest inteligens füstérzékelővel is rendelkezik, amely szóban értesít arról, hogy mely helységben van füst, vagy hogy éppen hol emelkedett a szén-monoxid koncentrációja. A készülék akár a telefonra is figyelmeztetést küld, ha éppen nem lennénk otthon.

A Nest Cam egy intelligens kamerarendszer, amely a mobiltelefonok információi alapján kapcsol be, ha a család elhagyja a lakást. Képes figyelmeztetést küldeni, ha valamilyen váratlan mozgást észlel a lakásban, vagy zajt, de képes kiszűrni a szokásos dolgokat, mint a forgalom zaja, vagy a fény-árnyék változása napközben.

Ha átböngésszük a hazai ingatlanhirdető oldalak kínálatát, már a vidéki nagyvárosok, például Nyíregyháza eladó lakásai között is találunk intelligens otthonokat.

Apple HomeKit

Az Apple HomeKit az Apple keretrendszer a saját okosotthon koncepciójához. Előnye hogy számos gyártó termékeivel képes együttműködni. A HomeKit lényege, hogy a különböző intelligens rendszerek képesek egymással kommunikálni. Ha például rendelkezünk okos-izzókkal és intelligens árnyékolórendszerrel, az Apple alkalmazásának segítségével ezek egyetlen alkalmazással kezelhetőek.

Az okos Samsung

A Samsung SmartHome koncepciója már rengeteg piacképes termékkel rendelkezik, például intelligens szivárgásjelzővel, amely képes észlelni a vízszivárgást, történjen az bárhol, és értesítést küld róla. De rendelkezik intelligens mozgásérzékelőkkel, amelyek képesek a mozgást, vagy a nyílászárókat is ellenőrizni, sőt, akár a vibrációt is észlelik. Erről értesítik a lakás tulajdonosát is, aki ezt követően vezérelheti a ház világítását vagy nyílászáróit.

És ezek még csak azok a megoldások, amelyek már kereskedelmi forgalomban kaphatóak. A tesztelés vagy tervezés alatt álló termékek száma és lehetőségei ennél sokkal bőségesebbek.

Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid