Olcsó, de jól felszerelt mobil lesz a Xiaomi Redmi S2

0

A kínai Xiaomi egy olyan büdzsételefon megalkotásán fáradozik, amelynek prémium telefonokat idéző hardveres felszereltsége lesz. 18:9 képarányú megjelenítő, duál kamera – többek között ezek miatt lesz érdekes a Redmi 2S.

Értesüléseink a @FunkyHuawei “művésznévre” hallgató szivárogtatótól származnak, aki úgy tudja az okostelefon Indiában és Kínában lesz kapható, legalábbis első körben. Ha így marad sem katasztrófa, hiszen egy ilyen készüléket sokszor be lehet szerezni közvetett úton. A telefon kijelzője a már említett képaránnyal fog bírni, a felbontás pedig 720×1440 lesz. Hogy ez a kijelző pontosan mekkora, azt sajnos egyelőre nem tudni, esetleg majd ha tanúsítványi eljárásra kerül a sor, a tesztelést végző hivatal lebuktathatja ezt a specifikációt is.

A készülék belsejében egy Qualcomm Snapdragon 625 chipset fog dolgozni, pontosan ugyanaz, ami a Redmi Note 5 burkolata alatt teljesít szolgálatot. A készülék által futtatott operációs rendszer Android Oreo lesz, 8.1 verziószámmal. A belső tárhely kapacitása mindössze 16 GB, de szerencsére lesz bővítési lehetőség, hiszen manapság ez már elég szűkösnek mondható.

Ahogyan a bevezetőben említettük, a hátlapon egy dupla szenzort használó képrögzítő apparátus található, amelyben az egyik érzékelő 12, ha másik pedig 5 megapixeles. A megjelenítő felőli oldalon egy szintén 5 megapixeles egységre bukkanni. Az elsődleges használatra szánt konstrukció szinte kiköpött mása annak, amelyet a Redmi Note 5 Pro hátsó oldalán látni, de az is lehet, hogy pontosan ugyanarról van szó. A kamerarendszer elektronikai képstabilizátorral, valamint portrémóddal is fel lesz vértezve. Az előlapi kamera pedig képes lesz arc alapján felismerni a felhasználót majd feloldani a kijelzőt. Ujjlenyomat-olvasóról eddig nem esett szó, de minden bizonnyal nem marad ki ez sem.

A telefon akkumulátora 3080 milimperórás kapacitással bír, a 14 nanométeres csíkszélességű processzorral párosítva ez bőven garantálja a remek üzemidőt. A Xiaomi április 25-én tartani fog egy rendezvényt, amelyet elsősorban a Mi 6X számára dedikáltak, és bár az még cseppet sem garantált, hogy az itt taglalt készülék aznap bemutatásra kerül, de erre is akad némi esély.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid