Olcsó legómobil a Google-től

1

Írtunk már korábban a legómobil koncepcióról, ami először Phoneblocks néven jelent meg. Ezután lecsapott az ötletre a Motorola, és Project Ara néven elkészítette saját tervezetét. Nemrég azonban felvásárolta a Google a céget, és hamar túl is adott rajta, de azt a részleget megtartották, ami a legómobillal is foglalkozott. A legfrissebb hírek szerint pedig tovább viszik a projektet, és úgy néz ki, hogy elég komolyan foglalkoznak is vele, ugyanis a Google április 15-16-án megrendezi az első Project Ara fejlesztői konferenciát.

motorola

A projekt hivatalos oldala szerint a céljuk az, hogy a legmodernebb technológiákat elérhetővé tegyék a tömegek számára is. Ennek megfelelően azt ígéri a Google, hogy következő évben már megvehető lesz az eszköz, ráadásul rendkívül olcsón, mindössze 50 dolláros áron. Persze valószínűleg van egy kis csavar is a dologban, mivel ez lehet, hogy csak az alap készülék ára lesz, és ehhez még külön kell megvenni szinte minden extra dolgot, mint például a beépíthető kamerát, akkumulátort, processzort stb. Ez persze egy jó lehetőség arra is, hogy mindenki úgy válogassa össze az alkatrészeket, ahogy az neki tetszik. Valakinek például a jó kamera lesz a fontos, míg másoknak a nagy kijelző. Végső soron pedig ez is a fejlesztés lényege, meg persze az, hogy ha elavul valami, akkor ne kelljen az egész telefont kicserélni, csak az adott alkatrészt.

motorola-project-ara

[divider]

Egyébként a ZTE is jelentett már be legómobilt, amiről már írtunk is korábbi cikkünkben. Még ez is nagyon korai fázisban van, és nem lehet tudni, hogy mikorra valósul meg, illetve, hogy beelőzik-e a Google-t.

zte-modularis-telefon

[divider]

Itt pedig megnézhetitek azt a koncepciót, ami elindította az egész őrületet:

phonebloks

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid