Outkitel K5000 – 18:9-es kijelző, 4 GB RAM és hatalmas aksi kedvező áron

0

Alanyunk egy újabb Galaxy S8 klón, mely szokás szerint hasonló külsővel, de “kínai” belsővel érkezik, cserébe viszont nagyon baráti áron lehet hozzájutni, és az üzemidő is jónak ígérkezik.

Az Outkitel K5000 külsejére nem igazán pocsékolnánk a szót, mivel nem sokban tér el a többi Galaxy S8 hasonmástól, amelyekből bemutattunk már párat.

Kijelzőből egy 5.7 colosra esett a gyártó választása, ami 18:9-es képarányú és  HD+ felbontású. A megjelenítő típusa IPS, így szép színekkel és jó betekintési szögekkel büszkélkedhet.A számításokért a már jól megszokott MTK6750T chip felelős, ami mellé 4 GB memória került, pont mint az eredeti S8-ba. Másért is elismerést érdemel a gyártó, hiszen a háttértárral sem spóroltak, és 64 GB került beépítésre. Kamerából meglepő módon az előlapra került a nagyobb felbontással bíró, méghozzá egy Samsung 21 megapixeles modul személyében, míg hátul egy Sony által gyártott 16 megapixeles megoldást kapunk.

Akkumulátorból egy combos, 5000 mAh-es telep van a telefonban, és a gyártó 3 napos használati időt ígér, töltésben pedig egy 9V/2A-es gyorstöltő áll a rendelkezésünkre. Emellett ujjlenyomat-olvasót is kapunk, amit hátul helyeztek el, és adott a memóriakártyával való bővíthetőség, valamint az itthon használt B20-as LTE sávot is ismeri az Android 7.0-t futtató készülék.

Az Outkitel K5000 a Tomtop webshopjában most mindössze nettó 150 dollárért kapható október végéig vagy a készlet erejéig. A telefont ezen a linken tudod közvetlenül megrendelni.

Forrás: Tomtop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid