Régóta várt új funkciót hozhat az Android N

0

Ha külsőleg nem is, de funkciók terén azért hozott pár érdekes újítást az Android Marshmallow. Sajnos azonban akad néhány olyan funkció is, amik még mindig hiányoznak.

Az egyik ilyen hiányzó fícsör az osztott képernyős alkalmazásfuttatás, ami érdekes módon még fel is bukkant az Android 6.0 forráskódjában, de a Google munkatársai végül nem engedélyezték.

Nemrég volt egy kérdezz-felelek esemény a Redditen, ahol a Google néhány munkatársa érdekes dolgokat árult el. Kiderült például, hogy már javában dolgoznak a következő Android verzión, ami az N betű alatt fut majd. Ez már csak azért is érdekes, mert eddig csak nagyon kevés készülék kapta meg az Android 6.0-t, persze egyáltalán nem baj, ha korán nekilátnak a munkálatoknak.

Azt is elárulták az illetékesek, hogy nagy erőkkel dolgoznak az osztott képernyős, illetve az ablakos alkalmazásfuttatás megvalósításán, és a funkciók már valószínűleg ott lesznek az Android N-ben.

Galaxy-S6-edge-osztott-kepernyo

Természetesen most sem teljesen ismeretlen dolog az osztott képernyő Androidon, többek között a Samsung és az LG szoftverében is megtalálható a funkció, ez azonban egy egyedi, gyártói megoldás. Ha viszont a Google alapból beleépíti az Androidba az újítást, akkor sokkal szélesebb körben is elterjedhet.

Techtimes

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid