Robin – Lángelme az okostelefonok között

1

Ha eddig azt hitted, hogy az a féltégla, ami a zsebedet húzza, valóban egy okos szerkezet, akkor most jött el az ideje, hogy újragondold. A Robin egy Kickstarteren indult, tanulni képes mobil a Nextbit-től, rendszerbe integrált felhőszolgáltatással, nem csak hipsztereknek.

A közösségi finanszírozás intézménye, megannyi álom és innováció otthona. Nap nap után bukkannak fel újabb és újabb projektek a horizonton, amelyek apró garázscégeket emelnek a magasba. Vannak ugyan a dolognak rizikói, de ez senkinek ne szegje kedvét, mert ismerünk rengeteg sikersztorit is. Jöttek már létre így filmek, számítógépes játékok, kézműves bútorok, de végre itt a világ első palacsinta nyomtatója is (must have!!!). A határt immáron csakis a kreativitásunk szabja. Na és persze a pénztárcánk.

Robin_3

Robin. A legtöbbünknek erre a Batman-féle sidekick, vagy az Így Jártam Anyátokkal kanadai hősnője ugrik be. Jelen cikkünk tárgya az előbbi ügyességével, és az utóbbi kellemes idomaival mutat hasonlóságot. Meg kell hagyni, hogy külsőleg a telefon nem olyan, amihez eddig szoktunk. Különleges színválasztás és egyedi dizájn jellemzi, melyen a gombok és csatlakozók elhelyezése is gondos tervezés eredménye. Az egész telefonról az egyszerűség és a letisztultság sugárzik, de ugyanakkor van benne egyfajta hand-made jelleg, ami miatt nagyon könnyen magára vonzza a tekinteteket. A hátlapon található négy LED-es visszajelző információt ad, ha épp szinkronizál a készülék, a megszokott notifikációs LED pedig az előlap helyett az alsó élre, a csatlakozókhoz került.

Robin_7

Szinkronizálni pedig fogunk, méghozzá sokat. Az az elgondolás húzódik ugyanis az egész projekt mögött, hogy szépen kiüssék a gyártók egyik méregfogát, a kicsi és olykor nem bővíthető belső tárhely fogalmát. A dolgot úgy kell elképzelni, hogy adott egy 32 GB-os belső memória, mely szorosan együttműködik a cég 100 GB-os felhőszolgáltatásával. A telefon a használat során figyeli és tanulja a felhasználó szokásait, és mobil adatkapcsolaton keresztül, vagy Wifi-re csatlakozva a rég használt alkalmazásokat és fájlokat egyszerűen áthelyezi a felhőbe, megtartva annak összes beállítását és mentését, valós időben optimalizálva ezzel a belső tárhelyünket.

Robin_2

Ha már fél éve nem játszottad a Monument Valley-t, hanem sokkal inkább nyomulsz a Spotify-on, netán épp egy hosszú HD felvételt készítesz, vagy egy nagy méretű alkalmazást frissítesz, a rendszer automatikusan megszabadul a rég nem használt adatoktól és alkalmazásoktól, és csak azok lenyomatát hagyja maga után, hogy legközelebb a felhőből azonnal visszarántsa neked, abban a pillanatban amikor rájuk kattintasz. Nem kell aggódni tehát, hogy az intelligens szinkronizáció miatt esetleg az Angry Birds mentések elvesznének a telefonról, mert egyetlen kattintás után ott tudod felvenni a fonalat ahol abbamaradt.

Robin_8

Ezen kívül a rendszer tanul tőled. Először csak azt figyeli mely alkalmazásokat használod gyakrabban, de a dolog itt nem áll meg. Később képes kiismerni a használója napi rutinját, megkülönböztetni a hétfői használatot a szombatitól. Az aktivitásodból kiszűri, hogy hétfőnként utazol és a terminálban csekkolod az Ebay fiókod, így aznapra sosem felejti előkészíteni neked a repülőjegy foglalást és az Ebay alkalmazást. A fejlesztők azt szeretnék elérni, hogy ezek a folyamatok úgy működjenek a háttérben, hogy a felhasználók az egészből csak azt vegyék észre, hogy minden a rendelkezésükre áll, pont akkor amikor szeretnék. Megijedni azért nem kell, ez még nem a Skynet, mindenesetre a fejlesztők egyik legfőbb célja, hogy kibővítsék az emberek elképzelését a felhőszolgáltatásokról, és megmutassák, hogy ezek olyan területeken is alkalmazhatóak, amik eddig kimaradtak a palettából.

Robin_1

A Kickstarter egy hónapos kampánya október elején lezárult, és a kedvezményes 299 dolláros áron már nem lehet megkapni a készüléket, de előrendelést továbbra is felvesznek, persze ennél az árnál sajnos drágábban. Nézzük mi lapul a pasztell színek alatt:

  • Processzor: Snapdragon 808
  • Memória: 3 GB RAM, 32 GB ROM / 100 GB online
  • Képernyő: 5.2 col Full HD, IPS LCD
  • Kamera: 13 Megapixeles hátsó, dupla LED-es vaku / 5 Megapixeles elülső kamera
  • Akkumulátor: 2680 mAh
  • Extrák: sztereó előlapi hangszórók, ujjlenyomat olvasó, NFC, Bluetooth 4.0, gyorstöltés támogatás

Robin_6

A fejlesztők a világért sem akarják megkötni a felhasználók kezét, így a mobil nyitott bootloaderrel érkezik majd, az Android lecsupaszított 5.1-es változatával, amire jövőre a lehető leghamarabb ígérik a 6.0 Marshmallow-t. Ezek után minden további nélkül mehet rá egy Cyanogen, vagy egyéb custom rom is, mivel a Nextbit garanciát vállal a téglásított, vagy mókolt verziós telefonokra is. A cég mögött Tom Moss és Mike Chan áll, akik ezelőtt mindketten a Google alkalmazásában álltak, és fontos feladatokat láttak el az Android fejlesztésében. Később csatlakozott a csapathoz az ex-HTC lead-designer, Scott Croyle is, szóval a projektet komoly szakemberek egyengetik.

Robin_5

A kezdeményezés remek és újszerű, de kérdés hogy amíg a szolgáltatók még mindig elég magas árakon értékesítik a mobilnetet, kis hazánkban mennyire állná meg a helyét az állandó fel- és letöltögetés, amin az egész rendszer alapszik. Tény ugyan, hogy a készüléket úgy is használhatjuk, hogy csak Wifi-re csatlakozva történjen szinkronizáció, ez viszont pont az egésznek a lényegéből vonna le rengeteget. A várható megjelenés: 2016 február.

Kickstarter

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Duba Dániel
NapiDroid