Saját tárcsázó alkalmazáson dolgozik a Facebook

0

Néhány androidos Facebook felhasználónál nemrég feltűnt egy új, tárcsázási opció az alkalmazáson belül, ami később eltávolításra került. A szemfülesebbek egyike rögzítette a jelenséget, ami arra enged következtetni, hogy az amerikai közösségi oldal egy új telefonos funkciót fejleszt.

Néha előfordul, hogy a Facebook a felhasználókkal teszteli le az újításokat, de ezúttal valószínűleg véletlenül vált nyilvánossá a “Phone” elnevezésű kiegészítő alkalmazás. Sokat nem tudtunk meg a fejlesztésről, de ez valószínűleg kijelzi majd, hogy ki hív minket, illetve blokkolási lehetőségeket is biztosítani fog a számunkra.

FB Dialer

Akik rákattintottak az új funkció kipróbálására, azoknál semmi nem történt, később az alkalmazás el is tűnt. A fejlesztés nem szándékosan került a nyilvánosság elé, de így legalább tudhatjuk, hogy valamire készülnek a legnépszerűbb közösségi portál berkein belül.

Személy szerint, ha a Facebook még az eddigieknél is jobban belelátna a telefonhívásaimba, az számomra egy picit aggasztó lenne. Persze már így is szinte mindent tudnak rólunk, és ez idővel egyre csak rosszabb lesz.

AndroidCommunity

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid