Sajtóképeken a Home gombos HTC One M9+

0

Már többször olvashattunk a készülőfélben lévő HTC One M9+-ról, ami egy igazán érdekes csúcsmobilnak ígérkezik. Most hivatalosnak tűnő sajtófotókon csodálható meg az új zászlóshajó.

A készülék neve arra utal, hogy a HTC One M9 felturbózott változatáról van szó, és ez nagyjából meg is felel a valóságnak. A képátló 5.2 colos lesz, a felbontás pedig QHD-re, azaz 2560×1440 pixelre nő. Hardveres téren is van változás, hiszen dobták a Snapdragon 810-et, és a Mediatek MT6795-öt szerelték a készülékbe, ami szintén egy bivalyerős processzor. Ehhez jön még 3 GB RAM, ami egy kellemes mennyiség, és a 32 GB-os belső tárhely sem kevés, ráadásul megmarad a bővítési lehetőség.

Most nézzük a friss képeket, utána pedig sorra vesszük a többi változást:

HTC-One-M9-plus

HTC-One-M9-plus-1

HTC-One-M9-plus-2

HTC-One-M9-plus-3

HTC-One-M9-plus-4

HTC-One-M9-plus-5

HTC-One-M9-plus-6

Az utolsó képen tökéletesen látszik az M9+ egyik legnagyobb újítása: a fizikai Home gomb. Ez a megoldás egy kicsit szokatlan a HTC-től, de persze megvannak az előnyei. Ide kerül majd például egy ujjlenyomat-olvasó, ami ugyebár a sima M9-ből kimaradt.

Szintén szembetűnő a hátlapi dupla kamera, ami leginkább az M8-ból lehet ismerős, de azért itt valószínűleg jóval komolyabb szenzorokról van szó. A többi részlet nagyjából megfelel az M9-nek, azaz maradt például az unibody fém ház, amit oldalt egy eltérő színű sáv szakít meg.

A HTC One M9+ bemutatójára április 8-án, szerdán kerülhet sor Pekingben. A készülék várható ára még nem ismert, de remélhetőleg a nemzetközi piacokon is megjelenik majd.

@upleaks

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid