Samsung Galaxy F/Alpha – csak 4.7 colos és ultravékony!

1

Korábban sokat olvashattunk már a Galaxy F-ről, ami a Samsung új, fém házas csúcsmodellje. Most új hírek érkeztek a készülékről, amik ellentmondanak az eddigieknek!

Koreai források szerint Samsung Galaxy Alpha néven kerülhet majd forgalomba az új modell, ami mindössze 4.7 colos kijelzőt kap. A korábban említett fém ház nem változik, viszont úgy néz ki, hogy a készülék nagyon vékony, mindössze 6 mm-es lesz. Összehasonlításképpen a Galaxy S5 8.1 mm-es, az iPhone 5S pedig 7.6 mm-es vastagsággal bír. A forrás szerint egyébként a Samsung “kártya telefon”-nak hívja az Alphát házon belül.

samsung-galaxy-f

Ha igazak a hírek, akkor egyértelműen az iPhone 6 ellen indul majd harcba a Samsung Galaxy Alpha, hiszen az Apple modellje is 4.7 colos kijelzővel és fém házzal jön. Az új iPhone-ból egyébként 5.5 colos változat is jöhet majd, ami ellen pedig az 5.7 colos Galaxy Note 4-et szánják.

A Samsug egyébként múlt hónap elején levédette a Galaxy Aplha nevet, ami újabb bizonyíték a készülék létezésére, és arra, hogy ezen a néven kerül majd kereskedelmi forgalomba.

A Galaxy Alpha lelkét egyébként egy 8 magos Exynos 5 Octa processzor adhatja majd, a megjelenés pedig már augusztusban várható, azaz valószínűleg már az iPhone 6 előtt kapható lesz. A bemutató állítólagos időpontja augusztus 13.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid