Samsung Galaxy Note 4 – kés és kalapács teszt!

0

Már több országban megjelent a Galaxy Note 4, és nálunk is pár napon belül kapható lesz. Mint minden új csúcsmodellnél, hamar előkerülnek az első töréstesztek is. A most megjelent videóban persze nem feltétlenül a strapabírás megállapítása a cél, hanem inkább a céltalan törés-zúzás.

A Note 4 előlapja, és ezzel együtt a kijelző meglehetősen masszív, a kés nem igazán árt neki, és ha közelről ráejtenek egy kalapácsot, azt is simán megússza. A készülék hátlapja és az oldalai azért már sérülékenyebbek, ha pedig kalapáccsal kezdjük ütlegelni, akkor hamar szét lehet verni (ki gondolta volna?).

note-4-hammer

Érdekesség egyébként, hogy a videót a TechRax csapata készítette, akik korábban már rendesen beégették magukat azzal, hogy egy hasonló teszt során felrobbantották egy Galaxy S5 akksiját.

TechRax

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid