A Samsung jövőre is keresztbe tehet a többi gyártónak

0

Idén tavasszal szinte teljes egészében a Samsung dominálta a csúcskategóriás androidos okostelefonok világát, ugyanis a gyártó rátette a kezét az összes elérhető Qualcomm Snapdragon 835 chipsetre az év elején. A sárkányos gyártó lapkái aztán annak rendje és módja szerint belekerültek az aktuális csúcsmodellbe, vagyis a Samsung Galaxy S8-ba, várakozásra, vagy más lapkakészlet használatára kényszerítve a konkurenciát. Úgy látszik, a Samsung jövőre is pontosan ugyanerre készül a Samsung Galaxy S9-cel.

A dél-koreai gyártó azt tervezi, hogy 2018 elején felvásárolja az összes Qualcomm Snapdragon 845 chipsetet, ami a következő év egyik meghatározó csúcslapkája lesz, már ami az okostelefonos piacot illeti. A hír forrása egy Weibo-n publikáló blogger, aki korábban már többször bizonyította értesüléseinek pontosságát. A forrás azt állítja, hogy a Samsung és a Qualcomm már rég megegyezett a lapkakészletek sorsáról.

A fenti bizony igen rosszul hangzik a konkurens gyártók számára, hiszen idén pont emiatt kellett gyengébb chipet választania az LG-nek a G6-hoz, és emiatt jöttek később olyan cégek zászlóshajói, mint a Sony vagy a HTC.

Hogy aztán az egészből mi az igazság, természetesen majd jövőre kiderül, addig is viszont érdemes némi fenntartással kezelni az itt olvasottakat, hiszen hivatalos forrásból még nem érkezett megerősítés.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid