Sony Xperia Z2 vs Z3 – megéri a váltás?

2

A Sony jelenlegi termékpolitikája némiképp eltér a megszokottól, ha a többi, nagy konkurens gyártót vesszük alapul. Míg a legtöbben (lásd. Samsung, LG, Apple, HTC) annak a hívei, hogy évente bőven elég a nagyközönséget egy-egy darab zászlóshajóval megörvendeztetni, a Sony ezt kicsit máshogy gondolja, ezért nem évente, hanem félévente adják ki aktuális csúcsmobiljukat. De vajon megérheti a Sony-hoz hű vásárlóknak ilyen gyakran lecserélniük az okostelefonjukat?

sony

Szinte még ki sem hűlt a Sony Xperia Z2-ről szóló tesztünk, a gyártó időközben már ki is adta a legújabb top kategóriába szánt okostelefonját, az Xperia Z3-at. Nyilvánvalóan a legújabb modell nem bírhat teljesen ugyanolyan képeségekkel, mint az elődje, hiszen akkor a legyártásának voltaképpen értelme sem lenne – ezért nem árulunk el nagy titkot, hogy a Z3 néhány tekintetben fejlődött a Z2-höz képest. A kérdés már csak az, hogy ez a fejlődés miben nyilvánul meg, illetve az, hogy mindez megér-e annyi felárat, mint amennyit a japán szupercég a Z3 árcímkéjére akasztott az előmodellhez képest.

Z3 a bal, és Z2 a jobboldalon (forrás: phoneArena)

Külső eltérések

Egy laikus szempár szinte nem is képes megállapítani, hogy melyik Xperia-t is tartja a kezében, pláne, ha a fekete modellról van szó, hiszen az eltérések marginálisak. Nyilván ha megforgatjuk a telefonokat, esetleg tüzetesebben megnézzük a szenzorok méretét és elhelyezkedését, könnyen rájöhetünk, hogy melyik pengét is markoltuk meg, de valóban megtévesztően nagy a hasonlóság.

Ha vonalzóval és szögmérővel esünk neki a két Sony-féle zászlóshajónak, azért “matematikai” eltéréseket is fogunk tapasztalni, amiket az alábbi táblázatban foglaltunk össze:

z2vsz3

Láthatjuk, hogy bár azért méretbeli differenciák adódnak, valójában ezek a különbségek minimálisak. A Z3 a Z2-höz képest fogyott, karcsúsodott és kicsit össze is ment, holott a képátló ugyanúgy 5.2 inch maradt. Ebből arra következtethet a nagyérdemű, hogy fogásra a Z3 kompaktabbnak, egyszerűbben kezelhetőnek tűnik, de a tapasztalat kissé mást mutat – egy kézzel a Z3-mal is nehezen lehet bírni, hacsak nincs az embernek pingpongütő méretű tenyere.

Természetesen a külcsínt is érintette több változás, melyek leginkább a csatlakozókat takaró lemezekben keresendőek. A Z3 víz- és porállóságát garantáló “lapocskák” ugyanis kerekebbé, szemrevalóbbakká váltak, s ugyanígy a gombok is kevésbé élesnek hatnak. Helyzetük nagyjából azonos a Z2 gombsorával, bár a hangerőállításért felelős páros picit nagyobb lett, ami mindenképpen jó (a Z2 tesztjében eleget morogtam miatta).

Ami még feltűnő lehet, hogy a sztereó hangszórópáros a képernyő széleiről kissé beljebb került, ahogyan a szenzorok sem pontosan ugyanott vannak, mint az elődnél.

Maga a formaterv is változott, de csak minimálisan – a Z2-t jellemző kissé éles sarkok valamivel kerekebbé, úgymond gömbölyűbbé váltak.

Az IP-szabványosítás a Z3-ban már egy fokkal magasabb kategóriát képvisel, az 58-as szabvány ugyanis 68-asra ugrott, ami gyakorlatban annyit jelent, hogy a legújabb Xperia másfél méteres vízben is kibír egy 30 perces tartózkodást mindenféle károsodás nélkül, feltéve, ha nem sós vízről beszélünk.

Kijelzők

Nem lesz könnyű dolga annak, aki a megjelenítők között keresendő különbségekről oldalakat akar írni (jól kitoltam magammal), ugyanis ez majdnemhogy lehetetlen. S hogy miért lehetetlen, igen-igen egyszerű: a Sony Xperia Z3-ba szinte csontugyanaz a panel került, mint a Z2-be. Egy 5.2 inch képátlójú, Full HD (1080 x 1920)-as felbontású IPS kijelzőről beszélhetünk mindkét esetben, s természetesen az X-Reality illetve Bravia Engine(R) az utódmodellben is megtalálható (előbbi fotók és videók visszanézésekor javít a színmélységen, vonalélességen és hasonlókon).

A betekintési szögek hasonlóan adódnak, mint a Z2-nél (közel 180 fokos), ami viszont érdekes, hogy Sony-ék valamilyen oknál kifolyólag hűvösebbre kalibrálták a Z3 megjelenítőjét, mint az elődét. Ezen persze a beépített fehéregyensúly-szabályzóval tudunk segíteni, de mindenképpen jó kérdés, hogy a messzi japánban miért is követték el ezt a dolgot. A fehér fényerő nem mellesleg kategóriaelső lett, így még totális napfényben is olvasható marad a panel.

Hardveres különbségek

Nyilván a burkolat alatt is történtek változások, lássuk, hogy miről is beszélünk pontosan. Az Z3 lelkét majdhogy ugyanaz a központi egység adja, mint a Z2-jét, ám esetében a Snapdragon 801-es chipset MSM8974AB-ről MSM8974AC-re változott, így a négy darab processzormag 2,5 GHz-en képes zakatolni a korábbi 2,3 helyett. Hétköznapi használat során ez az eltérés egyáltalán nem vehető észre, és a szintetikus sebességtesztek is csak marginális eltéréseket mutatnak (összehasonlítva, ugyanez a csomag dolgozik pl. a Samsung Galaxy S5-ben is).

A RAM mérete megmaradt impozáns 3 GB-nak, a grafikus gyorsítást pedig a Z2-höz hasonlóan egy Adreno 330-as GPU látja el, 600 MHz körüli frekvencián.

Amit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a Z3 microSIM helyett már csak nanoSIM-et képes befogadni, ami igazából érthetetlen, gyakorlati haszna egészen biztos, hogy nincsen (annyival ugyanis nem csökkent a készülékház, ami ezt indokolttá tenné).

Snapdragon 801 – szemmel alig látható brutális erő

Kamera és multimédia

Kameraszenzorból is szinte atomra pontosan ugyanaz a modul került, mint elődjébe, azaz egy 20,7 megapixeles felbontású CMOS szenzort kapunk 1/2.3″-os mérettel. A Z3 optikája megörökölte a Z2 összes jó és rossz tulajdonságát, habár az ISO értékállítás immáron 12800-ig is felmehet. A jelenetmódok közül került pár új a repertoárba (de mivel a Z2 kameraszoftvere nyitott, napok/hetek kérdése, és az előd is meg fogja kapni ezeket), viszont megmaradtak azok a gyermekbetegségek, amik miatt már morogtam a Z2 tesztje alatt is.

Kiváló automatikus mód az esetek legnagyobb részében eltalálja, hogy milyenek is a külső fényviszonyok, viszont ennek a módnak a használata sok lemondással jár. A maximális felbontás egyből 8 megapixelre csökken, nem használhatjuk a HDR-t, a jelenetmódokat és még egy sor egyéb funckiót, ami Manuális beállítás mellett egyébként elérhető lenne (kiváló automatikusban az ISO érték is csak maximum 800 lehet).

Pontosan a fent említett dolgok miatt a képminőség nem sokat változott a Z2-höz képest, a dinamikatartomány hasonlóan szűkös, míg a többi, mobilos optikákra jellemző képhiba szerencsére visszafogottan van csak jelen.

vaku ugyanoda került, mint az elődnél, fényereje eléggé meggyőző, de azért egy Xenon-vakuhoz képtelen felérni (zseblámpának viszont tökéletes).

Forrás: SoyaCincau

Videót hasonlóan maximum 4K-s felbontásban tud rögzíteni a Z3, ennél többet jelenleg nem is igazán tudunk kívánni. Lejátszani nyilván mindent letud, amit csak akarunk, de a kodek-készlet androidos standardhoz “megfelelően” elég karcsú, így DviX filmek lejátszásához külső program fog kelleni.

A zenei teljesítményre szintén nem lehet panasz, vélhetően ugyanaz a hangkártya dolgozik a Z3-ban is, mint a Z2-ben – próbáltam utánanézni, hogy ezt az infót megerősíthessem, de érdembeli információt sajnos nem sikerült találnom.

Menürendszer, akkumulátor

Ami fontos, hogy a Z3 hivatalos forgalomba már az Android 4.4.4-gyel került, míg a Z2-n jelen pillanatban csak a 4.4.3-as variáns fut – elvileg azonban hamarosan az előd is megkapja a legfrissebb verziót.

A felület nagyjából ugyanaz, mint amivel a Z2-n találkoztunk, egyedül az ikonok mérete módosult kissé, de hogy miért, azt a köd sűrű homálya fedi. Előre telepített programokból sem kapnuk többet, és sajnos azok, amelyek régiós problémák miatt nem működtek az idősebbik Xperián, a Z3-on sem képesek megfelelően futni. Widget-ekből jár egy két plusz, mint például az AVG előre telepített minialkalmazása.

A telep kapacitása 3200 mAh-ról 3100-ra csökkent, viszont a Z3-ba belekerült a Stamina mód turbósított változata, ami már majdnemhogy a Galaxy S5 ultraenergiatakarékos módjához is felér – ha ezt aktiváljuk, akkor a nagyon alapvető funkciókon kívül semmit sem tudunk használni, így biztosítva, hogy a telefon sokáig bírja energiával.

Forrás: mobilarena.hu

Árcímke

Nyilvánvalóan a kedves olvasóknak is feltűnt, hogy a Sony Xperia Z3 szinte minimális eltéréseket tartalmaz az elődmodell Z2-höz képest. Ekkor merül fel a teljesen jogos kérdés: a japán multimédiás óriáscég vajon mennyi pénzzel kér többet a legakutálisabb csúcstelefonjáért, és ez a többlet indokolja-e a váltást a Z2-ről.

Nos, a helyzet az, hogy kártyafüggetlenül az Xperia Z3-ért irdatlan sok pénzt kell leszurkolnunk. Számszakilag ez nagyjából 200-220 ezer forintot jelent, holott a Z2-t akár már 120-130 darab ezresért is hazavihetjük. Ez a differencia majdnem százezer (!) forintot takar, amit ez a pár minimális eltérés egyáltalán nem tud megindokolni.

A Z3 kicsit szemrevalóbb, kellemesebb fogású lett, a hardvere egy ici-picit magasabb kategóriát képvisel, és az IP-s védelem szintje is 68-asra ugrott (nagyszerű, innentől már másfél méteres mélysegben sem fogjuk úsztatni a telefonunkat :) ), ugyanakkor a kijelző és a kamera, valamint a szoftveres felület megmaradt majdhogy teljesen a réginek.

A Z3 ráadásul már olyan ellenfelekkel fog versenyezni nemsokára, amelyek QHD felbontású kijelzőt, Snapdragon 805-ös (neadjisten 810-es?!) CPU-t és egyéb sok okosságot fognak felvonultatni, így nem lehet kérdés, hogy ennyi pénzért az Xperia Z3 nem ajánlott vétel, és a Z2-ről sem érdemes váltani rá.

Ha az árazás egy jó 70-80 ezer forinttal kedvezőbb lenne, akkor talán azt mondanánk, hogy a Z3 egy egészen elfogadható vétel, mert kategóriáján belül egyáltalán nem rossz – ám ez az összeg kirívóan magas és eltúlzott, és 2014 lassan utolsó negyedévében ennél már több kell, ha az ember több, mint 10 darab húszezrest akar adni egy telefonért.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Zola

Biomérnök hallgató, klasszik egyetemista Szegedről. Egészségesen elfogult Android-fan, 2010 óta a szakmában. [Jelenleg használt modell: Sony Xperia Z2]

NapiDroid