Sony Xperia Z3 és Z3 Compact – rekord üzemidő!

0

Hatalmas érdeklődés övezi a Sony új csúcsmodelljeit, amik bár papíron kevés újdonságot hoztak, a részleteket tekintve azonban mégis nagyon jók lettek.

Az egyik ilyen fontos részlet az üzemidő, ami általában a legnagyobb gondot jelenti a jelenlegi csúcsmobiloknál. Az első tesztek alapján a Sony új készülékei kifejezetten jól teljesítenek ezen a téren, és szinte az összes versenytársukat maguk mögé utasítják.

A PhoneArena saját szintetikus tesztje a mindennapi használatot próbálja imitálni, és folyamatosan bekapcsolt képernyőnél addig fut, amíg teljesen le nem merül a készülék. Szinte hihetetlen, de a Sony Xperia Z3 majdnem 9 és fél órát bírt, amivel maga mögé utasította az összes többi hasonló kategóriájú mobilt.

xperia-z3-akku-teszt

Mindez úgy sikerült a Z3-nak, hogy egy kifejezetten vékony, 7.3 mm-es házzal rendelkezik, ami még vízálló is.

Ugyanezt a tesztet a Z3 Compact-on is lefuttatták, és itt az eredmény még meglepőbb lett, hiszen 10 óra körül teljesített a készülék. A PhoneArena szerint ez egy biztos 2 napos üzemidőt jelent normál használattal.

Sony-Xperia-Z3-Compact-press

A titok valószínűleg a kijelzőben rejlik, ami a színeket és a betekintési szögeket tekintve talán elmarad némileg a versenytársaktól, de energiatakarékossági szempontból mindenképpen kiemelkedő.

Persze azt még nem tudjuk, hogy a valóságban is ilyen jól teljesítenek-e az új Xperia Z3-as modellek, így érdemes fenntartással kezelni az olvasottakat.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid