Szakértők szerint a Samsung nagy hibát készül elkövetni

1

Már egy ideje folyamatosan megy a pletyka arról, hogy a Samsung a következő év első negyedében két olyan zászlóshajót fog villantani, amelyek mindegyike hajlított megjelenítővel lesz ellátva. Az egyik várhatóan 5.7, míg a másik 6.2 hüvelykes képernyővel büszkélkedhet majd, azonban szakértők szerint a dél-koreai vállalat túl hamar mond búcsút a lapos, hajlítás nélküli kijelzőknek a csúcskategóriában. 

A Samsung Galaxy S8-ról van szó természetesen, amelynek változatai ha minden igaz 90 százalékos képernyő/előlap aránnyal büszkélkedhetnek. A komoly formatervi változások ellenére a hozzáértő koponyák szerint a tény, hogy csak hajlított változatok lesznek a csúcsmobilból, meg fogja osztani a vásárlóközönséget. Egyébként a hajlított megjelenítőkkel szerelt okostelefonok őrületét a Samsung indította el, de mára már egész sok kínai gyártó is csatlakozott.

Csak egy koncepció

Csak egy koncepció

Cho Dae-young, aki egy elemző a Koreai Ipari Gazdasági és Kereskedelmi Intézetnél (Korea Institute For Economics & Trade), úgy véli a felhasználóknak nincs ekkora igénye a hajlított megjelenítőkre. Szerinte a vásárlók egy jó része kényelmetlennek találja ezt a képernyő kialakítást, mivel akaratlanul is megérintik készülékük széleit. A szinte keret nélküli kijelzők hasznosságát is megkérdőjelezi, úgy véli ennek kevesebb értelme van a kis megjelenítőknél, ellentétben például a televíziókkal. Persze ha azt nézzük, hogy mennyire népszerűek a hajlított kijelzős Samsung mobilok, nyilván más fényben látszódik ez a megállapítás, és ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a következő zászlóshajók ne lennének kelendőek, népszerűek.

A Samsung természetesen több vasat tart a tűzben annak érdekében, hogy lenyűgözzön minket, és ezek közül csak az egyik a Samsung Galaxy S8. Úgy tudni például, hogy két hajlítható okostelefonon is dolgoznak a vállalat munkatársai. Ezeket a szerkezeteket lehetséges lesz tabletként, illetve okostelefonként is használni. A nagy konkurens, az Apple ehhez képest kissé mintha le lenne maradna, hiszen a hajlított megjelenítőket is csak ezután tervezi bevezetni az iPhone-ok esetében, legalábbis erről szól néhány újabb szóbeszéd.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid